Húsz tonna árut vontak ki a forgalomból egy szabolcsi nagykereskedőnél
Húsz tonna igazolatlan eredetű árut vontak ki a forgalomból egy szabolcsi zöldség-gyümölcs nagykereskedőnél az ellenőrök – tájékoztatták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) sajtóreferensei szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint a hatóságok az 5,2 millió forint értékű zöldség, illetve gyümölcs mellett több millió forint összegű pénzkészleteltérést, valamint az ekáer-szám (elektromos közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer) hiányát is felfedték a kereskedőnél.
A vállalkozó a novemberi ellenőrzés napján a nagybani piac helyett a telephelyének 300 négyzetméteres raktárában szolgálta ki a kiskereskedőket, tartva a piaci hatósági razziától.
A telephelyén minőségi és jelölési problémás árut egyaránt találtak, s voltak ott olyan termékek is, amelyek származási helyeként három országot jelöltek meg ugyanazon a csomagoláson.
A kasszában lévő pénzkészlet több millió forinttal tért el a nyilvántartott értékesítéstől, és a kft. alkalmazottainak bevallása szerint készletregisztert nem vezettek, ekáer-számot pedig nem igényeltek az árukészlet beszerzéséhez és mozgatásához.
A gyanús körülmények miatt – áll a dokumentumban – a NAV informatikai szakemberei úgynevezett adómentést végeztek, és így több szabálytalanság feltárása mellett megtalálták a letagadott készletnyilvántartást.
A telephelyen várakozott egy lengyel kamion is, amely zsákos burgonyával volt megrakva, de annak sofőrje sem fuvarlevéllel, sem az áru eredetét igazoló iratokkal nem rendelkezett, sőt kiderült, hogy a bevallott 6 tonnányi burgonyával szemben 12,5 tonna volt a kocsi rakterén.
A helyszíni ellenőrzést követően a kft. lefoglalt áruval megrakott teherautóját a megsemmisítő helyre kísérték volna az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal dolgozói, a jármű azonban nem követte a felvezető autót. Közben az is kiderült, hogy a telephelyen feltörték az ott elhelyezett hatósági zárat, és egy raktárba menekítették a forgalomból kivont termékeket.
Az ellenőrök végül a teherkocsira pakoltatták az érintett készletet, elkísérték a megsemmisítő helyre, a hatósági zár alá vett áruk kivonásának kísérlete miatt pedig feljelentést tettek.
A közleményben a szóvivők megemlítették: vizsgálják, hogy a nagykereskedő belföldi beszerzésként tüntette-e fel a zöldség-gyümölcs árukészletét. A raktárban ugyanis egyetlen magyar terméket sem találtak. A gyanút erősíti, hogy a számlákon szereplő eladók jellemzően „magas kockázatú”, úgynevezett eltűnő kereskedők, akik valódi gazdasági tevékenységet nem végeznek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megszólalt a NAV a palackvisszaváltásból származó bevétel kapcsán
Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon kell-e adózni a palackvisszaváltásból…
Tovább olvasom >Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise
Kiskérődzők pestise vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >Kimutatták a kiskérődzők pestisének vírusát Zala vármegyében
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma kimutatta a kiskérődzők pestisének…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 4,5 százalékkal emelkedtek
2024 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 9,0 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >