Húsvéti nagybevásárlás: nőhet a kereslet, a sonka mellett jön a pisztáciás csokinyúl is
A húsvét idén is erős forgalmat hozhat a kiskereskedelemben – az Auchan szerint nemcsak az ünnepi hangulat, de az árréstop is élénkítheti a vásárlási kedvet. A klasszikus sonka, a tojás és a csokoládényúl továbbra is slágertermék, de a fogyasztók egyre tudatosabban keresik a különlegesebb ízeket és mentes alternatívákat is – írja a Pénzcentrum.
A húsvét a karácsony után a második legerősebb szezon a kiskereskedelemben, és bár 30%-kal kevesebb a költés, mint decemberben, egy átlagos nagybevásárláshoz képest ugyanennyivel többet adunk ki ilyenkor – mondta el Nagy Attila, az Auchan Magyarország értékesítési igazgatója. A szakértők idén nem számítanak arra, hogy az árréskorlátozás visszaveti a keresletet, sőt, volumennövekedést várnak, hiszen a 30 érintett termékkategória többsége klasszikus húsvéti termék.
Ütemezett ünnepi roham
A húsvét optimális időpontra, április harmadik hétvégéjére esik, így a hónap legforgalmasabb hétvégéje lehet. A vásárlók már hetekkel korábban elkezdik a felkészülést – a dekorációs cikkek, italok és tartós élelmiszerek már március végén előtérbe kerülnek az áruházakban, de a legnagyobb roham az ünnepet megelőző héten várható, amikor a friss áruk iránt nő meg a kereslet.
Klasszikus sonkát kérünk – de abból a jobbat
A húsvéti sonka továbbra is kihagyhatatlan. Az Auchan kínálatában körülbelül 60-féle termék található, a gyorspácoltaktól a hagyományos érlelésű, füstölt húsokig, amelyek azonnal fogyaszthatók. A választékban szerepel tarja, csülök, lapocka, oldalas és pulykasonka is. Az árak 1690 Ft/kg-tól indulnak és 5990 Ft/kg-ig terjednek. A tapasztalatok szerint a vásárlók 70–80%-a továbbra is ragaszkodik a klasszikus sonkához, de mellette jelentősen nő a kolbász, a tepertő és a szalonna iránti kereslet is.
A sonka mellé torma is dukál – és abból egyre többféle
A húsvéti időszakban az éves tormaforgalom fele realizálódik – nem meglepő, hiszen ez a klasszikus sonkaköret. Bár a piacot még mindig az ecetes és majonézes változatok uralják, egyre többen keresik a gyümölcsös ízesítésű verziókat is. A mustár és majonéz eladása ilyenkor 60%-kal megugrik.
Tojás minden mennyiségben – és minden fajtában
A másik húsvéti alapdarab a tojás, amelyre az árrésstop is vonatkozik. Az Auchan az egyik legszélesebb tojáskínálattal várja a vásárlókat: a hagyományos méretek és tartási formák mellett GMO-mentes, extra sárgájú, sőt fürjtojás is szerepel a választékban.
Csokinyúl, de pisztáciásan
A húsvéti édességek piacán továbbra is a csokoládényúl és a csokitojás a legnépszerűbb – minden korosztály körében. A vásárlók egy része a megszokott ízeket keresi, mások a mentes termékeket vagy a prémium kategóriát preferálják. Az Auchan szakértői szerint az idei szezon ízslágere a pisztácia lesz: egyre több ilyen ízesítésű édesség jelenik meg a polcokon, és ezek iránt már most jelentős az érdeklődés.
Pozitív várakozások
A húsvét idén minden körülmény között erős forgalmat hozhat – nemcsak a szezonális kereslet, hanem az ünnep ideális időzítése, a termékkategóriákra vonatkozó árrésszabályozás és a vásárlói szokások is abba az irányba mutatnak, hogy a boltok húsvétra ismét nagy forgalomra számíthatnak. A sonka, tojás, torma szentháromsága mellett pedig a pisztáciás csokinyúl lehet az idei újdonság, amelynek nehéz lesz ellenállni.
Kapcsolódó cikkeink
Digitális hagyományőrzés az alfa generáció jegyében
Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra,…
Tovább olvasom >Húsvétra hangolva: így alakul az ünnepi nyitvatartás a PENNY-ben
A PENNY idén is pénztárcabarát árakkal és színes választékkal köszönti…
Tovább olvasom >Húsvétkor indul a szabadtéri szezon a játékpiacon
A kisgyermekes családokban az ajándékozás továbbra is a húsvét meghatározó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyarország gazdasági sérülékenysége: okok, következmények és lehetséges kiutak
Az elmúlt évek gazdasági folyamatai ismét ráirányították a figyelmet a…
Tovább olvasom >Az Oszakai Világkiállítás páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség
Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és…
Tovább olvasom >Sorban állnak az angyalhaj csokis fagylaltért
Elsőként készített fagylaltot angyalhaj csokoládéból Magyarországon Jakabfi Dávid patissier, a…
Tovább olvasom >