Húsvét: nem számít ellátási zavarra a Hússzövetség
Nem várható ellátási zavar a húsvéti füstölt húskészítmények piacán, az ágazati vállalatok széles kínálattal készülnek, azonban a termékek tavalyhoz képest magasabb áron kaphatók majd – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke az MTI-vel.
Éder Tamás elmondta, hogy a húsvéti füstölt hústermékekből évek óta mintegy 6-7 ezer tonna fogy, idén is hasonló forgalomra számít.
Kiemelte, hogy a húsüzemekben már jóval húsvét előtt megkezdődik a felkészülés, vannak olyan készítmények, például a hagyományos pácolt, érlelt, füstölt termékek, amelyeket már hetek óta gyártanak.
Az elnök megjegyezte, hogy az ellátásban nem lesz gond, azonban a vállalatok tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány történései a vásárlókat a húsvéti ünnepek előtt takarékosságra kényszerítik, és ezért az olcsóbb, gyengébb minőségű termékek iránti kereslet nő majd. Ezzel megtörhet az elmúlt évek tendenciája, amikor a jobb minőségű, hosszabb érlelési idejű, hagyományos termékek iránti kereslet lassan és folyamatosan emelkedett a gyorsérlelésű, főzött, pácolt termékek rovására. A fogyasztók felismerték, hogy az ár igenis érdemi minőségi különbséget jelez a lényegesen olcsóbb és a drágább húsvéti füstölt készítmények között.
Éder Tamás rámutatott, hogy az árak idei emelkedése független a koronavírus-járványtól, annak hátterében az afrikai sertéspestis világpiaci hatásai állnak, ami miatt drasztikusan emelkedik az alapanyagár. A tavalyi húsvét előtti időszakhoz képest az élősertés ára mintegy 50 százalékkal nőtt, ehhez képest egy év alatt a húskészítmények árai csak 20 százalék körüli mértékben emelkedtek. Ahhoz, hogy a növekvő önköltségeket a húsipari cégek az árakban ki tudják fejezni, további áremelkedésre lenne szükség – fűzte hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >Húsvét után sem enyhült az utazási láz
Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >