Húsnagykereskedés, Pest Megye, 2015 – A nap videója
Egy pest megyei húsnagykereskedést ellenőrzött december elején a NAV Pest Megyei Adóigazgatóságának megkeresésére a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Az eljárás során összesen több mint 22 tonna terméket foglaltak le a szakemberek, valamint felfedeztek egy engedély nélkül működő gyros előállító üzemet is.
A húsnagykereskedés ellenőrzése során a NÉBIH KÜI szakemberei jelöletlen és nem nyomonkövethető termékeket találtak, emellett megállapították, hogy az üzemben a bontási, darabolási tevékenységről nem vezettek dokumentációt. A jelöletlen baromfi termékek Lengyelországból érkeztek EKAER szám nélkül, míg a lefoglalt marhahúsok termékeknek a nyomonkövetése nem volt megfelelő.
A nagykereskedés mögötti épületben egy engedély nélkül működő gyros előállító üzemet is felfedeztek az ellenőrök. Az ott dolgozók az ellenőrzés megkezdésekor elmenekültek a helyszínről. Az üzemben rossz higiéniai körülmények között, betonkeverőben készült nagy mennyiségben a gyros. A fellelt dokumentumok alapján számos fővárosi gyrososhoz szállítottak az üzemből.
A NÉBIH KÜI valamennyi helyiséget hatósági zár alá helyezett és elrendelte az ott fellelt 22 tonna baromfi, pulyka, marha-hús, joghurt és fűszerek megsemmisítését. Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható.
Kapcsolódó cikkeink
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy…
Tovább olvasom >Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >Zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátozásokat
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >