Hungrail: drámaian romlott a vasúti árufuvarozók jövedelmezősége
A vasúti árufuvarozók fajlagos költségei 10,3 százalékkal nőttek, miközben a fajlagos bevételek csak 2,2 százalékkal emelkedtek 2024 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest, így jövedelmezőségük drámaian romlott – közölte a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület az MTI-vel kedden.
Ahhoz, hogy a költségnövekedést kompenzálni tudják a vasúti fuvarozók, további 8,1 százalékos díjemelésre lett volna szükség, ezt azonban a vasúttársaságok nem tudták érvényesíteni a megbízóik felé. Ezt mutatja a Hungrail vasúti árufuvarozási indexe, melyet negyedévente publikál a szervezet. A szektor versenyképessége csökken, a teljesítmények pedig zuhanó pályán vannak – tették hozzá közleményükben.
A negyedik negyedévi költségek növekedése jelentős részben az üzemeltetési költség, a kocsivizsgálói költség és a hálózat-hozzáférési díjak növekedéséből ered. A fajlagos vasúti árufuvarozási díjak átlagos emelkedésében pedig jelentős szerepe volt – a nemzetközi fuvaroknál – az árfolyam alakulásának is – írták.
Megjegyezték, hogy a megelőző negyedévekben a fajlagos díjak még alacsonyabbak is voltak a 2023. utolsó negyedévinél, részben a szezonális hatások, részben a rugalmas díjtényezők, részben pedig amiatt, hogy a fuvarozók egyes esetekben kénytelenek voltak díjaikat csökkenteni a közúttal szembeni verseny miatt – mutatott rá a Hungrail elemzése.
Kapcsolódó cikkeink
Hatékony, innovatív és versenyképes tejiparra van szükség
Eljött az ideje a hazai tejipar fejlesztésének, olyan beruházásokra van…
Tovább olvasom >Hungrail: a gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna
A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai…
Tovább olvasom >Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: nélkülözhetetlen a borok átadási árainak emelése
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint nélkülözhetetlen a borok átadási…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >