Hungexpo: csaknem 30 ezer látogató kereste fel a Utazás+ Kiállítást és a Budapest Boat Show-t
Csaknem 30 ezer látogató kereste fel az Utazás+ Kiállítást, valamint a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-t február 22-25. között – közölte a Hungexpo az MTI-vel.
A négy nap alatt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban számos szakmai eseményt szerveztek, az idei díszvendég Bulgária, valamint Gyula és Békés vármegye volt.
A közleményben kiemelték, hogy bár a turizmus számai még nem érték el a koronavírus-járvány előtti szintet, az idei kiállítás résztvevői elégedettek voltak a rendezvénnyel, a 68 külföldi és 150 magyar kiállító jelentős érdeklődésről és számos üzletkötésről számolt be a zárás után.
A hétvége – hagyományosan – a nagyközönségé volt, a látogatók 23 belföldi és 28 külföldi desztináció önálló standján válogathattak az ajánlatokból. Az E-bike Test&Show tesztpályáján pedig mintegy 2 és félezren próbáltak ki valamilyen elektromos kerékpárt.
Nagy érdeklődés kísérte az Utazás+ Kiállítással párhuzamosan rendezett Budapest Boat Show-t is, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvényén konkrét üzleteket is kötöttek – tette hozzá közleményében a Hungexpo.
Kapcsolódó cikkeink
Budapest és Eger vezetik a karácsonyi úti célok listáját a belföldi utazók körében
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint Budapest és Eger továbbra is…
Tovább olvasom >Bakancslista 2025: Országos Főzdetúra – ingyenes sörkóstolóval várják a sörkedvelőket
Egyedülálló kiadvány készült a sörkedvelők számára: a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági elismerést kapott a szegedi Proko Travel
A Proko Travel Kft., Szeged egyik vezető utazási irodája, nemrégiben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >