Hungexpo: csaknem 25 ezren látogattak ki a FeHoVa kiállításra
A régió legjelentősebb fegyver-, horgászati és vadászati eseményére, a 28. FeHoVa kiállításra csaknem 25 ezren látogattak ki a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba – közölte a Hungexpo hétfőn az MTI-vel.

Közel 25 ezren látogattak ki a FeHoVa kiállításra
Hangsúlyozzák, a szervezők sikeresnek tartják a 28. FeHoVa fegyver, horgászat és vadászat nemzetközi kiállítást, amelyen az idén csaknem 200 kiállító vett részt, többségük magyar cég volt, de képviseltették magukat a szomszédos országok kiállítói is.
Sokan voltak kíváncsiak a FeHoVa szakmai és közönség programjaira, köztük a Nadler trófeaszemlére, és az érmes magyar gím és dám trófeákra, valamint a Madárvilág diorámára, ahol ezúttal külön szekciót kaptak a vadászható fajok mellett a védett és fokozottan védett fajok is.
A FeHoVa egyik legjobban várt, legnépszerűbb eseménye a FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság volt, amelyet ezúttal tizedik alkalommal rendeztek. Az idén is nagy siker volt a Vadászkürtös Fesztivál, valamint a VIII. Ifjúsági Vadászkürtös Szóló Verseny is. A FeHoVa horgász szekciójában sokan voltak kíváncsiak a világ- és Európa-bajnok horgászok bemutatóira az óriásakváriumnál. A kiállítással egy időben rendezték a 9. FeHoVa Winter Dog Show-t, amelyen több száz négylábú és gazdáik vettek részt – tájékoztatott a Hungexpo. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OMÉK 2025 – Visszatér Magyarország legnagyobb agrárünnepe!
Hagyomány és innováció kéz a kézben jár – ez is…
Tovább olvasom >Hungexpo: több mint 23 ezer látogató kereste fel a Utazás+ Kiállítást és a Budapest Boat Show-t
Több mint 23 ezer látogató kereste fel a 47. Utazás+…
Tovább olvasom >Megszületett a döntés: elmarad a januári AgrárgépShow kiállítás
A hazai piaci folyamatok és a nemzetközi trendek alakulása miatt,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >