Magyar Kincsek a királyok városában és a Velencei-tó mélyén
Székesfehérváron és a Velencei-tavon járt a Magyar Kincsek eseménysorozat. A MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. egynapos programjain kiemelkedő hazai kulturális, természeti, történelmi értékeket mutat meg az érdeklődőknek.
A Magyar Termék tanúsító védjegyrendszert működtető társaság az idén indította útjára az egy-egy régió kincseiből válogató programsorozatot, amelynek a második állomásán először a királyok városába kalauzolták el a velük tartókat. A résztvevők megismerkedhettek a 500 évig magyar koronázóhelynek számító város történelmi nevezetességeivel éppúgy, mint a virágórával vagy a harangjátékkal. Ezután az Albapark étteremben kóstolhatták meg a Világevő gasztrobloggal közösen kialakított degusztációs menü fogásait, majd egy kenutúrán rögtön le is dolgozhatták az ebédet, és megcsodálhatták a Velencei-tó vadregényes élővilágát.
A Magyar Kincsek sorozat hamarosan folytatódik, hiszen a résztvevők visszajelzései pozitívak, és nemcsak ők jönnének el örömmel az újabb állomásokra, hanem sok olyan érdeklődő is, akinek eddig nem volt rá módja. Rajtuk kívül több turisztikai szervezet figyelmét is sikerült felhívni a Magyar Kincsekre, amelyhez szívesen csatlakoznának. Októberben Halországba és egy, csak külön engedéllyel látogatható ipari létesítménybe kalauzolják a partnereiket, illetve mindazokat, akiknek az érdeklődését fel akarja kelteni a Magyar Termék védjegyekben rejlő lehetőségekre.
Benedek Eszter ügyvezető szerint a Magyar Kincsek sorozattal fel akarják hívni arra a figyelmet, hogy sok olyan „Magyar Kincs” van, amely érdemes arra, hogy szélesebb körben is megismerjék, csak meg kell találni és népszerűvé kell tenni őket. Másfelől pedig még a legismertebb „Magyar Kincseknek” is vannak olyan értékeik, amelyek bemutatásával növelhető a vonzerejük. Így kapcsolódik a Magyar Kincsek programsorozathoz a Magyar Termék tanúsító védjegy, hiszen ennek is az a célja, hogy a megbízható hazai termékeket és szolgáltatásokat megmutassa és népszerűbbé tegye a vásárlók körében.
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >