Humor- és Borfesztivál – Szódával a Ráday utcában
A hazai borászok előkelő nedűit, sőt kedvenc ételeit is megkóstolhatják a látogatók a számos programmal kísért Humor- és Borfesztivál – Szódával elnevezésű fesztiválon a fővárosi Ráday utcában október 7-én és 8-án.
A Ferenc-napi búcsú keretében tartott kétnapos rendezvény a borok, a finom ételek és a humor kedvelőinek nyújt kikapcsolódást. A fesztivál látogatói humorelőadásokat hallgathatnak meg, de lesz gasztronómiai könyvvásár és karikatúra-rajzolás is.
A gyerekek a szódakészítés rejtelmeivel is megismerkedhetnek a Ráday utcában. A Ferencvárosban ugyanis nagy hagyományai vannak a szikvízgyártásnak. A szikvíz, vagyis a szóda hungarikum, Jedlik Ányos találmánya, és az igazán jó fröccs elengedhetetlen kelléke – mondta el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Őszy-Tóth Gábriel, az Így főznek a borászok című könyv szerzője, a gasztronómiai fesztivál egyik főszervezője.
A kóstoló „díszvendége” Finnország lesz, ehhez kapcsolódóan a református püspöki hivatalban a két nap alatt megtekinthető lesz a Bogányi Raunio Mária finn származású, Magyarországon élő művész képeiből összeállított kiállítás – mondta el az MTI-nek Ari S. Kupsus galériavezető. A tervek szerint egyes éttermek különleges finn ételekkel várják majd vendégeiket.
A rendezvény ingyenesen látogatható, a hétszáz forintért megvásárolható kóstolópohár biztosítja a lehetőséget a neves magyar borászok italainak kipróbálására. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >