Hullámtörés

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2024. 06. 13. 07:10

Ami tavaly itthon még alig volt érzékelhető, azzal mára a hazai szakmának is szembe kell néznie: a gin kategória még bőven növekszik, ám annak üteme lefékeződőben van. A gin sikerének egyik alappillére az örök kísérőjeként elkönyvelt tonik, de a premiumizáció már kezd helyet csinálni a magukban kortyolható prémium plusz kategóriájú termékeknek is. A hazai piac néhány meghatározó szereplőjét trendekről, innovációkról, fogyasztói magatartásról kérdeztük, de aktuális globális helyzetképet is adunk az olvasónak.

A cikk a Trade magazin 2024/6-7. lapszámában olvasható.

A gin évek óta folyamatosan növekvő kategória, amelyet a fogyasztói trendek és a különböző ízesített változatok bevezetése táplál. Tavaly olvastunk először nagy európai szaklapokban a növekedés lassulásáról, amit mára már a magyar szakértők nagy része is megerősít.

Az gin a konszolidáció szakaszába lép, többek között amiatt, hogy a fogyasztók a minőséget helyezik előtérbe a mennyiséggel szemben.

A fogyasztók még mindig erősen vágynak az új ízek felfedezésére, új élményekre, amelyek túlmutatnak a klasszikus London Dry típuson. Ahogy minden égetett szesz esetében – a ginben is többet keresnek, mint egy közönséges italban; érdekli őket annak eredete, gyártásának módja, folyamata. Ráadásul a gazdagabb országokban egyre inkább azok mellé a termékek mellé állnak, amelyeknek nemcsak történetük van, de fenntartható módon készülnek vagy helyi alapanyagokat használnak.

Úgy tűnik, a jövő azoké a márkáké, amelyek valami újat és izgalmasat tudnak kínálni anélkül, hogy teljesen feladnák a hagyományokat, újragondolják a gint, miközben megőrzik annak alapvető identitását.

A gin hihetetlenül innovatív kategóriá­nak számított az elmúlt években, ami több lehetőséget biztosított és biztosít ma is az átjárásra más kategóriákba. A gin- és az agavealapú italokban például sok hasonlóságot láthatunk természetes tulajdonságaik, illetve készítésük tradicionális eljárásai között. Ugyanakkor nagyon modernnek is tekinthetjük ezeket az italokat.

A kategória növekedésének lassulásában az is szerepet játszhat, hogy lanyhul a kísérletezési kedv az ízekkel, a fogyasztók szívesen térnek vissza a gin klasszikus értékeihez. Nő az igény a jobb termékekre, az egyensúlyra összpontosító jobb minőségű italokra. Visszatérőben van a London Dry gin.

A 2-3 éve Európa legnagyobb ginpiacain (UK és Spanyolország) tapasztalható úgynevezett gin-fatigue (ginfáradtság) az utazással összefüggő kiskereskedelemben nem érzékelhető, a vámszabad repülőtereken és kompokon most is nagy ütemben nő az italfajta forgalma

Szeret, nem szeret

A marketingszakemberek szerint a pandémia után egyre többen fogyasztanak jobb, magasabb minőségű gint, és bár a kíváncsiságukat nem vesztik el, mégis az időtlen klasszikusokat részesítik előnyben.

A vendéglátóhelyek piacán különösen nagy a verseny, a márkáknak ki kell tűnniük a választékból: a minőség mellett fontosak az innovatív ízkombinációk, nemkülönben az összpontosítás az erős márkaidentitásra. Ez azt jelenti, hogy a jobb helyek választékában inkább csak az egyedi élményt nyújtó ginek kapnak helyet. Ez hatással van a termékfejlesztésre is; hogy a gyártók valóban izgalmas termékeket hozzanak létre, abban komoly szerepet játszik a bárok, szórakozóhelyek kínálatának racionalizálása is.

A gin sokoldalú, akárcsak a vodka és a tequila, ami lehetővé teszi, hogy a bártenderek folyamatosan, különböző módokon feszegessék az italkeverés határait. Bár a gin-tonik továbbra is az egyik legnépszerűbb választás, a minőségi változások nemcsak az önmagukban kortyolt (sipping) ginek fogyasztását ösztönzik, de a short koktélokét is, az olyanokét is, mint például az egyébként is kedvelt Martini.

A gin jövőjét piacról piacra másképp látják a szakemberek, értelemszerűen a ginhullám erejétől, státuszától függően. Amíg az érettebb piacok, mint például az angol, a francia és a spanyol, konszolidálódnak, a mediterrán térségben növekednek. Mindezzel együtt a statisztikákat és előrejelzéseket olvasva úgy tűnik, a globális piac még mindig jelentős növekedési lehetőségeket kínál. Nem kell túl optimistának lenni ahhoz, hogy azt mondjuk, a jól elkészített, jól pozicionált termékek később is jól értékesíthetők lesznek, különösen, ha olyan márkák állnak mögöttük, amelyeknek származásuk és valódi történetük van. A nagy márkáknak az exportpiacok is komoly lehetőséget kínálnak a növekedésre és a diverzifikációra.

A márkák népszerűségének (sokszor túlélésük) alakulása nagyban függ a fogyasztási szokások változásaitól és a választék hihetetlen sokszínűségétől.

A hazai piac

A gin kategória 2017–2022 között átlagosan majdnem 30%-kal bővült évente, ebből az utolsó év növekedése meghaladta 40%-ot. Különösen a prémium szegmens teljesített jól, a legnagyobb – két számjegyű – növekedést a rózsaszín és az ízesített ginek könyvelhették el.

Folyamatosan lépnek be új márkák a piacra, a fogyasztók egyre jobban érdeklődnek a kategória iránt, különösen a városokban élők. Bár a gin forgalma továbbra is kisebb sok más szeszes italénál, az új márkák és ízesített változatok sikere arra utal, hogy a fogyasztók továbbra is szívesen vállalkoznak a kategória megismerésére, új ízeinek felfedezésére.

Bár piaci méretük szerény, mind több magyar vállalkozás készít prémium gineket, egyre több nemzetközi díjat elnyerve a legjobbakkal közülük.

A szakértők további növekedést várnak, Magyarország felzárkózását a nyugati gintrendhez.

Kovács Dávid Gábor, Zwack

Kovács Dávid Gábor
marketingigazgató
Zwack

– A gin kategória az elmúlt egy évben 10% körüli növekedést produkált – elemez Kovács Dávid Gábor, a Zwack marketingigazgatója. – A tavalyi évben már tapasztaltunk némi lassulást a kategória fejlődésében, de még így is a legjobban növekedett más szeszes ital kategóriákhoz képest. Az utóbbi évek dinamikája mögött a gin- és kiemelten gin-tonik-fogyasztás népszerűvé válását látjuk.

A kategória éretté válásával a fogyasztók egyre tudatosabbak, a fogyasztás egyre inkább a prémium és szuperprémium márkák felé tolódik el, míg a standard és a saját márkás szegmens csökken.

A Zwack három prémium kategórájú gint forgalmaz, a Kalumbát, Tanqueray-t és a Gordonst, ezek piaci részesedése az NIQ februári adatai szerint rendre 19, 5, illetve 5%.

Az ízesetett ginek elmúlt két évben tapasztalt előretörése mellett új trend az alkoholmentes „ginek” megjelenése a hazai piacon. Az alkoholmentes opció új fogyasztási alkalmakat és fogyasztói rétegeket nyit meg a gin-tonik-fogyasztás előtt.

Ginnováció

Piri Attila, Heinemann

Piri Attila
marketingigazgató
Heinemann

A gin kategória erejére jellemző – húzza alá Piri Attila, a Heinemann marketingigazgatója –, hogy a vendéglátóhelyeken az utóbbi években elterjedt a csak a gineket felsoroló itallapok használata! Elsősorban a gin-tonik népszerűsége generálja a kategória szerepének erősödését. Ugyanakkor azt látom, hogy a gin korábbi években tapasztalt két számjegyű növekedése a teljes kategóriára nézve lelassul idén.

A Heinemann standard kategóriában a Finsbury és a Larios gineket forgalmazza. A Finsbury hosszú évek óta elérhető London Dry Gin, ami az egyik legnagyobb volumenben értékesített márka a kategórián belül. A Larios mediterrán gin, melynek frissességét a narancsos, citrusos ízvilág adja. Prémium kategóriájú japán ginünk, a Roku volumene évről évre kategórián felüli növekményt mutat. Az Ophir Gin és a szuperprémium kategóriás Scapegrace Ginek kisebb volument képviselnek, a különlegességeket, magasabb kategóriát kereső vendáglátóüzletek polcain találkozhat velük a vásárló.

Újításokat, ízesítéseket, RTD-ket látok megjelenni, folyamatos az újhullámos ginek, új ízek, fűszerezések, limitált szériák piacra kerülése, de úgy gondolom, hogy a fő irányvonal súlya megmarad a kategória egészét figyelembe véve.

Régóta beszélünk a premiumizációról mind a ginek, mind általánosan a spiritek kategóriájában. Alapvetően a magasabb minőség, magasabb marginok, de a standard kategória volumenéhez képest kisebb volumenek jellemzők az ellátási lánc minden szintjén.

Kamarás Ádám
mixer, márkanagykövet
DunaPro

A növekedés egyik oka – véli Kamarás Ádám mixer, a Duna­pro márkanagykövete –, hogy a whiskyvel, rumokkal és tequilákkal ellentétben, a gin a világ bármely pontján elkészíthető, nem igényel érlelést vagy specifikus éghajlati viszonyokat, és számtalan különböző alapanyag felhasználásával előállítható. Gyártása lényegesen olcsóbb és gyorsabb, mint egyes más párlatkategóriáké. A növekedés másik lehetséges oka szerintem, hogy a gint túlnyomó többségben gin-tonik vagy más kevert ital formájában fogyasztják, és az ezekhez használt tonikok, fűszerek, szárított vagy liofilizált gyümölcsök rendkívüli palettája számtalan lehetőséget ad a fogyasztóknak a számukra legtökéletesebb ital kikísérletezéséhez. A különleges, helyi alapanyagok felhasználásával készült gineken keresztül pedig megismerheti messzi tájak jellegzetes ízeit is, ami izgalmassá és egzotikussá teszi a ginfogyasztást.

A DunaPróhoz a Bulldog gin tartozik, ami a Campari portfólió tagja, valamint a MIX szénsavas, alkoholos frissítőknek forgalmazzuk két ginalapú termékét: a Gin&Mangót és Gin&Passionfruitot.

Hol a határ?

Bárány Péter
tulajdonos
Grand Spirit

A gin kategória növekedése idén várhatóan már nem lesz olyan ütemű, mint amilyen 2 évvel ezelőtt volt – értékel Bárány Péter, a Grand Spirit tulajdonosa. – A lassulás folyamatát új ízekkel vagy új márkák bevezetésével fékezni lehet, ugyanakkor már kezd körvonalazódni az új trend, amely nagyban befolyásolhatja a ginek értékesítését. A volumen nagyobb részét még a klasszikusok adják, a modern ginek viszont új fogyasztókat szólítanak meg, akik korábban valószínűleg más ital kategóriát választottak, tehát nagyon fontos szerepük van a kategória megtartásában. Ráadásul a határ a csillagos ég, a főzőmesterek kifogyhatatlan ízötletekkel rukkolnak elő, amelyek várhatóan egyre nagyobb számban jelennek majd meg a következő 2-3 évben. Mi hiszünk ebben – mi is minden termékünket ennek tudatában fejlesztjük.

A ginek piacán is látunk egy már pár éve tartó edukációs folyamatot, amelynek egyik eredménye a premiumizáció. A value kategória visszaesése szerintem globális jelenség. Ahogy a középkategória kezd eltűnni, úgy erősödik a nagyon alacsony kategóriájú, valamint a prémium plusz termékek forgalma. A ginfogyasztók évről évre egyre szofisztikáltabbak lesznek, a márkák mögött álló nagyköveteknek és a ginfesztiváloknak köszönhetően.

Mi 4-féle magyar gint készítünk. Ezek közül a legismertebb a Búzavirág és prémium kategóriában a Zsolnay, de egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Black ginünk is, amely nemrégiben bekerült a reptérre. Májusban indultunk kollaborációs ginünkkel, a Balatonicával, amelyet elsősorban a HoReCá-ba szánunk.

Mikor indul a premiumizáció?

Dr. Pipei Csaba
társtulajdonos
Premirum

A növekedés okának azt látom, hogy globálisan sokan elfordulnak a bortól – magyarázza dr. Pipei Csaba, a Premirum társtulajdonosa –, ezek egy része a gin­alapú longdrinkek felé. Szerintünk a növekedés várhatóan lassulni fog, és az árrések is csökkenni fognak, mert a ginnel nagyon gyorsan lehet piacra lépni, és túltelített lesz a piac. A fogyasztók egy megfizethető gin-tonik alapot keresnek, és ezt a borókaginekben olcsóbban megtalálják, így jelenleg kevesen nyitottak a komplexebb botanik stílusra – ebben a következő években sem várunk nagy elmozdulást.

Mi Franciaországból származó ginekkel foglalkozunk, a Naud és a Deau (Ginetic) konyakházak ginjeivel. A Premirum Europe rumokra specializálódott, ott is a magában kortyolgatható, különleges ízélmény nyújtó tételekre koncentráltuk, és ginben is ezt szeretnénk megtalálni. A konyakházak több 100 éves lepárlási tapasztalata megmutatkozik abban is, hogy önmagukban is fogyasztható gineket alkotnak, így részük lehet a sipping gin szegmens növekedésében. Termékeinket főleg italszakboltokban, prémium HoReCá-ban lehet megtalálni.

A kevés, de minőségi alkoholfogyasztást képviseljük, ezért az átlagnál szigorúbban értelmezzük a prémium kategóriát, így szerintünk csak most indul a premiumizáció. Ma a ginfogyasztók még a könnyed élményre vágynak, és kevesen keresik a kategóriában megtalálható komplexitást.

A kategória bővülésének oka szerintem az – fejti ki Németh Zoltán, a Mr. Alkohol webáruház vezetője –, hogy a ginből egy minden korosztály által kedvelt könnyed, frissítő italt lehet készíteni, a gin-tonikot. A növekedés hamarosan lassulásnak indulhat, mert jönnek az új trendek – a vermut, a tequila, a mezcal. A gin másképp kedvelt, mint például az örökzöld whiskyk, rumok – azokat inkább tisztán fogyasztják –, a ginnek sokszor inkább a koktélhoz, long drinkhez kell illenie.

A felső kategóriás ginek közül jelenleg az Akori, a Sir Edmond és a Parson márkákat forgalmazzuk közvetlen disztribúcióban – az első kettő minden kereskedelmi csatornában elérhető, de a Parson is egyre több helyre kerül el –, a Wave ginek pedig a belépő kategóriát képviselik.

A ginek területén ma folyamatos az innováció. Mindenki különböző eljárásokat, ízeket és kombinációkat tesztel. Hatalmas a csődület a piacon, és az érdekességeket, meglepő kombinációkat jól fogadják a gin kedvelői. A magyar fogyasztókat egyre tudatosabbnak látom. A megnőtt kínálatnak köszönhetően a vendégek egyre több vendéglátóhelyen tudnak minőségi gint fogyasztani, és ez teljes mértékben visszagyűrűzik az off-trade szintjére is. Így sokkal jobban megválogatják, hogy mit és mennyiért vásárolnak.

Új és újabb

Az alkoholmentes ginek készítésének legnagyobb kihívása a karakteres gyógynövényes profil megtartása alkohol felhasználása nélkül – mutat rá Kovács Dávid Gábor. – A Tanqueray 0.0%-ot júniusban vezetjük be, ez kiváló minőségű gyógynövényekből készül, beleértve a négy klasszikus Tanqueray-összetevő (boróka, koriander, édesgyökér, angyalgyökér) egyedülálló keverékét. A boróka ízkomponensei olajos alapúak, amelyeket a klasszikus gineknél az alkohol segít kinyerni. A Tanqueray 0.0% gyártásakor egy titkos folyamat során a vízbe áztatott borókát felhevítik, majd lepárolják és végül blendelik, ami segít megtartani a boróka és a további gyógynövények karakteres ízprofilját.

A tonik egyértelműen segíti, generálja a gin népszerűségét – érvel Piri Attila –, az én személyes kedvencem a Thomas Henry Cherry Blossom Tonic bármelyik ginünkkel harmonizáló kombója. Ugyanakkor egyre több más spirit kategória készítői is rájöttek, hogy a tonik nagyon jó alap egyszerű nyári koktélhoz – sokan fogyasztják a Jim Beam Almával vagy a Tatratea 52-val keverve. A vendéglátóüzleteket az adott hely igényeire szabható egyedi koktéllapunkkal segítjük.

A hagyományos RTD-piac növekszik, míg az új (ready to serve italoknak is nevezett kész koktélok) RTD-kről még kevés a tapasztalatunk, idő kell, amíg a trendje elér bennünket. Ezeknek a termékeknek az árszintje is magasabb.

Mindig örömteli, hogyha magyar termékek – például a hazai kézműves ginek – nemzetközi szinten sikeresek tudnak lenni! Az biztos, hogy a magyar márkák tulajdonosai, menedzserei önerőből képezték magukat, tapasztalatokat gyűjtöttek a sikeres nemzetközi márkáktól.

A prémium kategóriás párlatok kínálatával együtt növekszik az ezekről elérhető információk és tartalmak tárháza – emeli ki Kamarás Ádám. – A mai ginfogyasztó sokkal tájékozottabb az aktuális trendekkel és különlegességekkel kapcsolatban, mint pár éve, ezért nagyobb eséllyel választ olyan párlatot, amely egyedi élményt, még ismeretlen ízeket és minőségi alapanyagokat tartogat magában.

A hazai ginmanufaktúrák jelentős része pálinkalepárlással foglalkozott a ginek térhódítása előtt, ezért sok esetben, ha a ginek terén nem is, de jó minőségű párlatok készítésében nagy tapasztalattal rendelkeznek.

A tonikok színes és hatalmas választéka nagy mértékben hozzájárul a ginek sikeréhez, véleményem szerint a két kategória erősíti is egymást. A ginalapú RTD-termékek előállításához szükség van jó minőségű, de alacsony áron beszerezhető ginekre, amelyek gyártásához véleményem szerint minden adott itthon, viszont mivel a kereslet egyelőre nagyobb a prémium ginekre, mint az RTD-termékekre, sok manufaktúra inkább más jellegű terméket gyárt.

Ami a marketingtámogatást illeti: a modern megjelenésű Bulldog gin díszdobozos poharas összecsomagolásban is elérhető limitált mennyiségben az ünnepek idején, vendéglátóipari forgalmát pedig az ikonikus üveg által ihletett fekete és lila poharakkal támogatjuk.

Megszületett az első magyar RTD kraft gin tonik, a Zimek Carly’s-a

Milyen a magyar gin?

A tonik populáris longdrink-alapanyaggá változtatja a gint – állítja Bárány Péter. – Nyugat-Európában már nem ördögtől való egy bárban tisztán magában gint fogyasztani, ám nálunk ez még értelmezhetetlen volument képvisel.

Örülünk a nemzetközi versenyeken nyertes magyar ginek sikereinek – ezek ma már elég nagy fejfájást okoznak az ismert nagy márkáknak. A Zsolnay ginünk annyi londoni érmet nyert, hogy már nem fér fel a palackra.

HoReCa-partnereinket online kommunikációval, események-kóstolók szervezésével, valamint az újdonság erejét kihasználva új termékek bevezetésével segítjük. Nem hiszünk az árakcióban: a vendéglátóhelyek mai helyzetében még több kreatív megoldásra van szükségük.

A magyar prémium ginek megütik a nemzetközi mércét – ítél dr. Pipei Csaba –, néhány esetben túl is szárnyalják, ilyen például a kézműves Misi’s gin.

A párlatok szegmensében érdekesnek látom, hogy a prémium gint is long drinkben használják, míg a rum, whisky és tequila esetében főleg a kommersz italok kerülnek a long drinkekbe. Manapság sok tonik már prémiumabb minőséget képvisel, mint a gin, amihez hozzáadják. A ready to drink ginek a kommersz, azaz value kategóriába tartoznak, így kívül esnek az érdeklődési körünkön. A HoReCa-partnereinket edukációval és rendszeres ginkóstolókkal segítjük – forgalmazópartnereinkkel együttműködve.

A tonikok és a prémium szódák a gin elterjedésének egyértelmű nyertesei – véli Németh Zoltán –, kéz a kézben járnak. Fontos, hogy egy jó gin-tonikhoz nem elég a jó gin, szükség van a prémium tonikokra is. Az RTD-k esetében elég nagyok a kérdőjelek, ugyanis már több éve próbálkozik velük átütő sikerek nélkül a magyar piac, ráadásul a hazai zárjegyszabályozás sem segíti a kibontakozást. Ami remekül működik Nyugaton – a ginalapú RTD kevert italok –, nem biztos, hogy itthon is meg tudja ismételni ugyanazt a sikert.

A magyar gineknek helye van az itthoni és a nemzetközi ginportfólióban egyaránt, sok közülük igazán kiváló, nemzetközi sikereik megérdemeltek, ugyanakkor azt gondolom, hogy nem jó az irány, hogy a relatíve gyors forgási sebesség miatt mindenki elkezdett gineket készíteni. Ez is egy tudomány, ami nagyon komoly szaktudást és felkészültséget igényel. A növekvő hazai kínálat egyre több edukációra ad lehetőséget; mi oktatásokkal, kóstolókkal és ösztönző programokkal is segítjük HoReCa-partnereinket. //

 

Folytatódik a gin növekedése

Az NIQ kiskereskedelmi index alapján a gin megközelítőleg 7 milliárd forintos eladást generált a 2023 áprilisától 2024 márciusáig tartó periódusban. Ez az értékbeni értékesítés 20%-kal körözte le az előző időszakot, mennyiségben pedig 7%-os növekedést ért el.

Séra Katalin_NielsenIQ

Vendégszerző:
Séra Katalin
senior elemző
NIQ

A vizsgált periódusban és az azt megelőző 12 hónapban a gin eladásának jelentős részéért feleltek a nyári hónapok, illetve a december. A két időszakban a nyári vásárlások adták a gin forintban mért eladásának majdnem egyharmadát, míg a december az eladások 14%-áért felelt, 2 százalékponttal növekedve az előző évhez képest.

Mivel az említett szeszes ital ismert fogyasztási módja a tonikkal való mixelés, érdemes egy pillantást vetnünk a tonik vásárlására vonatkozó trendekre – a nyári hónapok az értékbeni eladások 34%-át, a december csupán a 9%-át tette ki.

A gin kategóriában a gyártói márkák 70%-os értékbeni részesedéssel voltak fölényben a maradék 30%-ot magáénak tudó saját márkás termékekkel szemben. A literben mért eladást tekintve már kevésbé billen a mérleg a gyártói márkák javára – a saját márkás termékek 45%-át uralták a piacnak a vizsgált időszakban. A gyártói márkás ginek közel kétszer akkora átlagos árszínvonalon mozogtak a vizsgált periódusban, mint a saját márkás ginek.

A gin a 0,7 liter és az 1 liter közötti kiszerelésméretben volt a legkeresettebb, a piac forintban mért eladásának több mint négyötödét kitéve. 16%-os részesedéssel bírt a 0,5 litertől a 0,7 liternél kisebb kiszerelés, mely az előző periódushoz képest 34%-os értékbeni eladásnövekedést ért el. A fennálló 2%-os részesedésen az 1 literes és a fél liternél kisebb kiszerelések osztoztak. //

 

Inkább gin-tonik, mint vodka-narancs

A 2023 márciusától 2024 februárjáig terjedő 12 hónapos időszakban a röviditalok háztartáspanel által látható piacának mindösszesen 1/20-át tette ki a gin mind értékben, mind mennyiségben. Ez azonban értékben közel 50%-os növekedést jelent az előző 12 hónapos periódushoz képest, és 28%-os növekedést mennyiségben (piacrészben 1 százalékpont növekményt mindkét esetben).

Vendégszerző:
Ecsedi Zsombor
elemző
Consumer Panel Services

Háztartási elérés tekintetében azt mondhatjuk, hogy körülbelül minden tizedik magyar háztartás vásárol ilyet, ez nagyjából 17%-os növekedésként értelmezhető a tavalyi évhez mérve. Versenytársai (elsősorban cocktail alapanyagként szolgáló alkoholos röviditalok: vodka, rum, whiskey) szintén növekedést mutatnak elérésben, azonban ez a vodka esetében nem társul forgalomnövekedéssel (a vodka forgalma 1/10-del csökkent idén).

A vásárlói bázis emelkedése mellett a gin forgalmának növekedését okozó meghatározó tényező az infláció, vagyis az átlagár növekedése, ugyanis idén 15%-kal megnőtt ezen termékek literenkénti ára, ezzel a röviditalok között a gin vezet infláció tekintetében. Mára egy liter gin átlagosan 7500 Ft-ba kerül (míg versenytársai közül a whiskey 8700 Ft, a vodka 5900 Ft, a rum pedig 6000 Ft), ami 1000 Ft-os növekedést jelent a tavalyi évhez viszonyítva. Így egy „gin-vásárló háztartás” már átlagosan 15 000 Ft-ot költ ginre az elmúlt 12 hónapos időszakot vizsgálva, míg egy évvel korábban még csak 12 000 Ft-ot. A vásárlási gyakoriságban nem történt jelentős változás, 2-3 alkalommal vásárol gint egy háztartás évente.

A kiszerelés mérete tekintetében a 7 dl-es vásárlások teszik ki a forgalom 85%-át, de előfordulnak 0,5 l-es vásárlások is, ezek mindössze 10%-ban, ugyanis a legtöbb gin nagyobb kiszerelésben kerül árusításra. Hasonlóképpen nem jellemző, de előfordulnak a piacon ízesített formában is, azonban ezek aránya a kategóriában jelenleg egy számjegyű.

A gint vásárló háztartások elsősorban a saját márkás típusokat választják vélhetően gazdasági megfontolásból, ugyanis volumenben körülbelül 3/5-ét teszik ki a ginvásárlásoknak a kereskedelmi márkás termékek, pénztárcabarát mivoltuk következtében értékben csupán a piac 2/5 részét adják. Ezeket főként a diszkontok forgalmazzák, ez abból is látható, hogy mennyiségben szintén itt vásárolják a gin termékek 60%-át, értékben pedig ugyanúgy 40% az ő részük. Valamelyest lemaradva ettől a hipermarketek nagyjából a piac 1/4-ét hasítják ki, a többi gin pedig vagy szupermarketekben, vagy kisboltokban fogy el. Az online vásárló háztartások aránya ugyan növekvő tendenciát mutat, de még mindig kevesebb, mint 0,5%.

Fontos megemlíteni továbbá, hogy a ginvásárlások majdnem felében a vásárlók tonik szénsavas üdítővel együtt veszik azt, így ideális alapot teremtenek koktélok készítéséhez. Megfigyelhető továbbá, hogy a ginhez hasonlóképpen a tonik volumene is növekvőben van. Ez a trend mutatja, hogy a gin elsősorban a koktélkészítés alapvető összetevője a fogyasztók körében. //

 

Ginkoktéltrendek 2024

A Diageo Bar Academy weboldal nemrégiben mutatta be 2024 legfontosabb ginkoktéltrendjeit. A szakértők minden bárnak ajánlják, hogy

Szakértők szerint minden szórakozóhelynek legyen legalább egyfajta ginspritzere

  •  kihasználva a spritzerek óriási népszerűségét, készítsenek legalább egy jellegzetes ginspritzert. Mind a borókabogyóval készülő, mind az ízesített ginek alkalmasak a fröccskoktélokhoz. A citromkarikák például fokozzák az ízprofilt, míg a piros bogyósgyümölcsök kiemelik a pink ginek gyümölcsös jegyeit. A fröccskoktélok proseccóval és ízesített szódákkal a legütősebbek;

 

  • a köretekhez olyan összetevőket válasszanak, amelyek kiegészítik a koktél ízvilágát. A citrusfélék héja, a friss fűszernövények, például a rozmaring, a kakukkfű és az ehető virágok vizuálisan is vonzóak, és fokozzák az ginkoktélok aromáját;

 

  • használjanak umami összetevőket. Az umami jegyek fokozására ezekben a ginstílusokban olyan összetevőket adhatnak a koktélokhoz, mint a tengeri hínár, a gomba vagy a fermentált termékek, például a miso. Jelenleg sikeres trend az osztrigahéj használata a lepárlásban: a kagylóhéj ásványosságot és a tenger „leheletét” adja ezekhez az italokhoz;

 

  • kínáljanak alkoholmentes koktélokat – ehhez kimondottan jó alapot szolgáltatnak a 0,0%-os ginek, különösen a long drinkekhez – például egy Gin Fizzhez Gordon’s 0,0%-ból citrommal és rozmaringgal;

 

  • készítsenek zero waste koktél(oka)t. A kevert ginitalokban remekül használhatók az olyan házon belül készült szirupok, kivonatok és keserű italok, amelyek elkészítéséhez gyümölcshéjakat, a fűszernövények szárát és a megmaradt koktélkomponenseket használtak. //

 

 

Kapcsolódó cikkeink