Hubai Imre: támogatásokkal és intézkedésekkel segítjük a gazdákat
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszerellátás és nincs élhető nagyváros sem. Ezért a kormány az ágazat szereplőire, különösen a gazdákra stratégiai partnerként tekint, akik számára nagy számban állnak rendelkezésre a versenyképességüket és a jövedelembiztonságukat, valamint a mindennapi életüket könnyebbé tévő pályázati lehetőségek – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a dombóvári gazdakör idei első agrárfórumán.

(Fotó: Pixabay)
Hubai Imre a tárca által az MTI-hez szerda este eljuttatott közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a fogyasztók biztonságos magyar élelmiszerrel való ellátásához, a piacra jutáshoz és a versenyképesség növeléséhez jelentős segítséget nyújtanak a közös agrárpolitikában rejlő támogatások. A kifizetések előfeltétele az azoknak való szigorú megfelelés, azonban megéri áldozni a pályázatokra, ugyanis az ezekből finanszírozott fejlesztések a sikeres gazdálkodás alapjait teremtik meg – emelte ki az államtitkár, aki hozzátette, hogy sok más mellett ezek a támogatási források is veszélybe kerülnének, ha az Európai Unióhoz egy arra felkészületlen ország, Ukrajna csatlakozna. Hubai Imre szerint 2022-ben már megtapasztaltuk, hogy milyen az ellenőrizetlen, kétes minőségű gabona behozatalával járó piacvesztés és a GMO-semlegességünk elvesztésének fenyegetettsége.
Emellett az agráriumra leselkedő legnagyobb kockázatot ma az aszály jelenti
A korábbi folyószabályozások miatt kialakult gyorsított vízelvezetés, a klímaváltozás okozta csapadékhiány és a kialakult aszályhelyzet elengedhetetlenné tette a vízgazdálkodási gyakorlat felülvizsgálását és a tájban tárolt vízkészlet növelését – közölte. Felidézte, hogy a kormány még május elején lépett a megoldás érdekében, létrehozta az Aszályvédelmi Operatív Törzset, aszályveszélyhelyzetet hirdetett, és folyamatban van az aszályvédelmi akcióterv végrehajtása. Ennek elemeire, a csatornák rendbetételére, valamint velük együtt a tavak és holtágak tárolókapacitásának maximális feltöltésére, a mintegy 150-200 millió köbméterrel több felszíni víz visszatartására szolgáló, azonnali intézkedésekre a kormány 4,7 milliárd forint pluszforrást csoportosított át. Ezen felül a kormány átvállalta a gazdáktól az idén fizetendő mezőgazdasági vízszolgáltatási díjakat, melynek fedezetét, 8,122 milliárd forintot a 2025. évi központi költségvetés biztosítja, és még az idén megvalósítható beruházásokhoz további 10,2 milliárd forintot rendelt. Mindezeknek köszönhetően a gazdák könnyebben és kedvezőbb feltételekkel juthatnak vízhez, aminek már rövidtávon is nagy hozzáadott értéke van – ismertette a közlemény szerint az államtitkár.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Újabb rovarölő szerekkel lehet védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate…
Tovább olvasom >NAK: a falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: a falugazdászok…
Tovább olvasom >Új helyszínen az idei ÖKO Expo
Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >