Magazin: Hosszúsági űrmérték
A Belgaco (és jó néhány belga söröző) tulajdonosai mindig csillogó szemekkel mesélnek arról, hogy üzleteikbe láthatóan kispénzű egyetemisták is beülnek, és – szó szerint – kóstolnak a remek italok közül néhányat, közben olvasgatják azok leírását, de van, hogy az internet böngészése után már felkészülten érkeznek. Persze a nagy választék mindig hatással van a vendégre, és nemcsak a diákok szeretnek egyszerre többféle sört kipróbálni. Az ínyenceknek alakították ki a Pater Marcus étteremben és a Henri sörözőben a kóstolósorokat, méghozzá az ital kedvelői által már ismert „egy méter sör” koncepció alkalmazásával. Ám míg máshol az egy méter a mennyiséget, a virtust szimbolizálja, itt ez a sokféleséget jelenti. A minőségi sörfogyasztás nem a lerészegedésről szól, ezért a belga csapolt söröket „fél méterben” is lehet kapni, és mindig 2 decis poharakban. Segítségképpen a söröket a javasolt fogyasztási sorrendben helyezik az erre a célra kialakított fatartóba. Pilst, apátsági világost és barnát, félbarna ale-t, búzasört és meggyes búzasört, esetleg valamilyen keveréket kínálnak, de „csemegeként” belekerülhetnek a választékba a csapolva csak időnként „felbukkanó” fajták is, mint a Satan, a Barbar, a Tripel Karmeliet, vagy éppen a Floreffe.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >