Hosszabb nyitva tartással ünnepelhetik a pubok Harry herceg esküvőjét
A szokásosnál két órával hosszabb nyitva tartással ünnepelhetik az angliai és a walesi pubok Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle esküvőjét.
Az idén 34 éves herceg – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája – és a 37 éves amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be. Az esküvő május 19-én lesz Windsorban, a legősibb angliai királyi rezidencián.
Amber Rudd brit belügyminiszter vasárnap ismertetett rendeletében közölte, hogy az angliai és a walesi pubok az esküvő napjára virradó éjjel, valamint a ceremónia után is hajnali 1 óráig fogadhatják a vendégeket.
Egyes eseti kivételektől eltekintve az Angliában és Walesben működő pubok rendszerint 23 óráig szolgálhatnak fel szeszesitalt.
Skóciában a helyi kormány hatáskörébe tartozik a pubok nyitva tartásának meghatározása, de a skót kormány egyelőre nem nyilatkozott az esetleges hosszabbítási engedélyről.
A brit belügyminiszter vasárnapi rendeletének indoklásában hangsúlyozta: a hercegi esküvő országszerte alkalmat teremt a helyi közösségeknek arra, hogy együtt ünnepeljék „a királyi család és az egész nemzet számára nagy jelentőségű és örömteli eseményt”.
Amber Rudd szerint a közvélemény is pártolja, hogy hosszabb ideig emelhesse poharát Harry herceg és Meghan Markle tiszteletére „a nemzeti vigalom napján”.
A pubok népe korántsem első ízben köszöntheti hajnalba nyúló ünnepléssel a királyi család valamely jeles eseményét.
A kormány hasonló nyitva tartási engedményről döntött 2011-ben, amikor Harry bátyja, Vilmos herceg, a brit trón majdani várományosa és menyasszonya, Kate Middleton – a világraszóló londoni esküvő óta viselt címe szerint Katalin cambridge-i hercegnő – kelt egybe, valamint 2012-ben, II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóján, és 2016-ban is, az uralkodó 90. születésnapja alkalmából.
A vasárnap bejelentett újabb hasonló intézkedést örömmel üdvözölte Brigid Simmonds, a Brit Sör- és Pubszövetség vezérigazgatója.
Simmonds közleménye szerint a szövetség „elragadtatással” nyugtázza a kormány döntését, amely lehetővé teszi, hogy „a nemzet felelősségteljes módon emelhesse poharát Harry és Meghan tiszteletére”.
A szakmai szervezet vezérigazgatója szerint az intézkedés emellett jót tesz majd „a nagyszerű brit sör- és pubszektor” forgalmának is, „aminek épp ideje”. (Kertész Róbert, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Esküvők a takarékos, a még elmegy és a na ne! között – A nap képe
Merthogy Amerikában sem minden esküvő olyan, mint a filmeken!
Tovább olvasom >2,4 milliárd fontot költhetnek a britek sörre a 2024-es EB alatt
Becslések szerint a britek 604,5 millió korsó sört isznak meg…
Tovább olvasom >Másfél milliárd font pluszbevételben reménykedik a brit kiskereskedelem a koronázási hétvégén
Csaknem másfél milliárd font pluszbevételben reménykedik a brit kiskereskedelem III.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >