Hosszabb élettartalmú termékek gyártása mellett érvelt az Európai Parlament
Hosszabb élettartamú, könnyebben javítható használati tárgyak gyártását biztosító jogszabályok bevezetése mellett érveltek a képviselők az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén kedden.
Az EP képviselői 662 szavazattal 32 ellenében 2 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban arra szólították fel az uniós tagállamokat és az Európai Bizottságot, tegyenek lépéseket azért, hogy a vásárlók tartós, kiváló minőségű, javítható és fejleszthető termékekhez jussanak hozzá.
Aláhúzták: mivel az európai fogyasztók 77 százaléka inkább javíttatni szeretné elromlott készülékét, mintsem újat venni helyette, mihamarabb fel kell lépni a beépített elavulás ellen, a cserealkatrészeknek pedig megfizethetőnek kell lenniük.
A képviselők javaslatot tettek az árucikkek és azok szoftverei beépített elavulásának kezelésére is. Véleményük szerint több erős, könnyen javítható, minőségi termékre van szükség, termékkategóriánként pedig meg kell határozni a minimális tartóssági kritériumokat. Ha a javítás egy hónapnál több időt vesz igénybe, akkor a garanciát ennyivel meg kell hosszabbítani – mondták.
Olyan fontos alkatrészeket, mint az elemeket és LED-eket nem szabad fixen beépíteni a termékbe, hacsak ez biztonsági okból nem indokolt – húzták alá. Javaslatuk szerint szükség van a beépített elavulás fogalmának uniós definíciója kidolgozására és egy olyan szabályozás létrehozására, amely kiszűri ezt.
Azt hangoztatták, hogy a tagállamoknak ösztönözniük kell a tartós és javítható termékek gyártását, ami a javítási és használtcikk kereskedelmen keresztül munkahelyeket teremt és csökkenti a hulladékot.
A képviselők továbbá arra kérték a bizottságot, hogy vegye fontolóra egy tartósságot, javíthatóságot, fejleszthetőséget is elismerő európai címke bevezetését is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós biztos: biztosított marad a gazdák jövedelemtámogatása a közös uniós agrárpolitika keretében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

