Hongkong nyitott a magyar húsipari termékek előtt
A sertéstermékekre és baromfira vonatkozó engedélyeztetési eljárások eredményességéről számolt be Hongkongból Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki pénteken a különleges közigazgatási övezetben folytatta kínai programját.
„Immár 26 sertéshús és 36 baromfihús előállító, húsfeldolgozó szállíthatja a termékeit Hongkongba, s azon vagyunk, hogy a marhahús is mielőbb megkapja a behozatali engedélyt, majd a bárány és kecskehús, valamint a vadhúsok következnének” – mondta az MTI pekingi tudósítójának telefonon a tárcavezető.
„Szeretnénk minél több prémiumterméket eljuttatni ebbe a városba, amelynek 7 millió lakosa van és évente még 50 millió turista is megfordul ott, de élelmiszeripara lényegében nincs, tehát mindent importál” – jegyezte meg a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a magyar borokat már ismerik Hongkongban, évente százezer palackos nagyságrenden exportálunk oda.
A szállítási költség magas ugyan, de olyan mértékű a fogyasztói érdeklődés és a fizetőképes kereslet, hogy érdemes ebbe új utakat nyitni és felzárkózni azok mellé, akik már megvetették a lábukat a világ egyik legfontosabb pénzügyi, gazdasági központjában – jelentette ki.
„Hongkongnak a közép-európai térségben messze a legjelentősebb partnere Magyarország, amely a hongkongiak kereskedelmi, logisztikai csomópontja” – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter. Mint hozzátette, mostani tárgyalásai is igazolták a város vezetésével és a várossal ápolt kiváló kapcsolatokat, ahol a közelmúltban újranyitottuk a magyar főkonzulátust.
Fazekas Sándor pénteken találkozott Ko Ving-mannal, az élelmiszer és egészségügyi tárca vezetőjével és az engedélyező hatóságot, vagyis a környezethigiéniai hivatalt vezető Vivian Lauval. Programja részeként „a hongkongi-magyar kapcsolatépítésben jeleskedő” üzletemberekkel is eszmecserét folytat – közölte Fazekas Sándor. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >