Tovább drágulhat idén a házhozszállítás
A harmadik negyedévben rakétasebességgel drágultak a postai, futárpostai szolgáltatások Magyarországon. A szolgáltatások között az első két negyedévben is ez a szektor produkálta a legtempósabb drágulást, a július–szeptemberi időszakban mért közel 10 százalékos növekedés pedig az elmúlt évek legnagyobb mértékű áremelkedésének számít a KSH legfrissebb adatai szerint.
Bengyel Ádám, a Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatát működtető Foxpost Zrt. vezérigazgatója szerint 2017. negyedik negyedében sem lassult érdemben az áremelkedés üteme, 2018-ban pedig további, akár 15 százalékos drágulás sem kizárt, amit egyebek mellett előrevetít, hogy a Magyar Posta áremeléssel indítja az évet.
A szakember úgy látja, hogy a szektorban – hasonlóan a magyar gazdaság más ágazataihoz – alapvetően a munkaerőhiány jelenti az egyik fő problémát és részben ezzel magyarázható a drágulás is. Rengeteg gépkocsivezető hiányzik ugyanis a rendszerből, sokan a jobban fizető közösségi közlekedési vállalatoknál, sokan pedig már külföldön dolgoznak, sofőrt találni így csak magasabb bérekkel lehet. Az áremelkedés másik oka, hogy az iparágban olyan alacsony árszint és jövedelmezőség alakult ki, ami mostanra tarthatatlanná vált. Az alacsony ár rövid távon ugyan jó lehet az ügyfeleknek, hosszabb távon azonban az elmaradó fejlesztések miatt gyengébb szolgáltatási minőséget eredményez.
Hiába van két számjegyű növekedés az internetes kereskedelemben, a kiszállítás volumene ezt nem tudja követni, véli a Foxpost vezérigazgatója. Szerinte ennek két következménye lehet: nőhet a fix pontra – például a csomagautomatákba – történő kiszállítás (ami jóval kevésbé költséges megoldás, mint a házhozszállítás), illetve nő a kosárérték.
– Ingyenes kiszállítást hamarosan csak egy bizonyos érték fölött fognak felajánlani az üzletek, vagy még úgy sem, illetve egyre inkább meg fog szűnni az, hogy ezzel próbálnak versenyezni a webshopok. Eddig a vásárlók többsége talán bele sem gondolt abba, hogy az ingyenes kiszállítást is fizeti valaki, míg, ha ez a költségtétel láthatóvá válik, az valódi versenyt eredményezhet a logisztikai szolgáltatók között – mondta Bengyel Ádám. //
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,8 százalékkal, a behozatalé 9,8 százalékkal nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar értékesítési árai 2,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

