Hollandia lesz az uniós élelmiszer-stratégiák kísérleti terepe?
Továbbra sem tágít a holland kormány a nitrogénkibocsátás csökkentésére vonatkozó radikális tervétől, amely több mint 11 ezer állattartó telep bezárásához és az állatállomány jelentős részének levágásához vezetne. A holland gazdálkodókat ellehetetlenítő zöldtörekvés az első gyakorlati példa arra, milyen súlyos következményekkel jár Brüsszel 2030-ig szóló élelmiszer-stratégiáinak maradéktalan végrehajtása – mutat rá a VG.

Belebukott az agrárminiszter a csökkentési törekvésbe
A gazdák felháborodása és heteken át tartó demonstrációi ellenére sem hajlandó felülvizsgálni a Mark Rutte vezette holland kormány a nitrogénkibocsátás csökkentését célzó törvényt. Az előírás szerint 2030-ig felére kell csökkenteni a nitrogénkibocsátást a fenntarthatóbb mezőgazdaság érdekében. Ezt a kormány elsősorban az állattartó telepek, bennük az állatállomány drasztikus megritkításával érné el.
A nitrogéntörvény következtében több mint 11 ezer állattartó telep bezárása fenyeget, míg 17 ezer telepen csökkenteni kellene az állatállományt. Az intézkedés tönkretenné a gazdákat és jelentősen rontaná a holland mezőgazdaság pozícióit. Hollandia kis területe ellenére a világ egyik legjelentősebb élelmiszer-exportőr országa, az agráriumot érintő lépések hatása szerteágazó.
A gazdálkodókat képviselő szervezetek hónapok óta azért küzdenek, hogy a nitrogénkibocsátás tervezett csökkentését ne 2030-ra, hanem 2035-re kelljen elérni. Kifogásolták emellett a nitrogénkibocsátás mértékére vonatkozó számítási modelleket és hiányolták a természetvédelmi területekre gyakorolt hatásokról szóló objektív tanulmányokat. A holland kormány ugyanakkor eddig nem tett engedményeket.
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: közel egymillió éjszakát töltöttek online foglalt uniós szálláson 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: az EU-ban 517 kilogramm hulladék keletkezett személyenként 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: újabb szabadkereskedelmi alkuk fenyegethetik az EU agráriumát és a fogyasztókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

