Hol rontottuk el? A ragadós száj- és körömfájás betegség kapcsán influenszer is felszólalt

„Nagyon hosszú folyamatok és sok generáció jószándékból született, de hibás döntései kellettek ahhoz, hogy oda jussunk, ahol most tartunk. Például 2025 -re a juhágazat bevétele szinte kizárólag az olasz bárányexporttól függ, amely a járványhelyzet miatt jelenleg áll”

– kezdik.

„Mit lehet tenni? Magyarországon nincs kapacitás, és nincs megfelelő kereslet sem a bárányok feldolgozására és eladására. Évtizedek alatt kialakult problémákat pedig nem lehet egyik napról a másikra megoldani. (Reméljük, hogy a politikusok le tudják tárgyalni, és újraindul az export – akkor jók leszünk a következő válságig.)

Onnan, hogy a legeltetett birka, marha (és a hal fogyasztása) az egyik legfontosabb élelmiszerbiztonsági pillére volt a népnek az elmúlt ezer évben, eljutottunk odáig, hogy az egész birkatartás egyetlen külföldi ország importjától függ egy nagyon rövid időszakban. Ha bármi váratlan történik (például egy szállítási tilalom), összeomlik az egész ágazat.

Ez a fajta kitettség, egymásra épülő kártyavár a teljes modern mezőgazdaságra jellemző. Ez nem magyar sajátosság; a modern világ nagy része így működik. Minden évben dobunk egy kockával, és reménykedünk abban, hogy szerencsénk lesz. Idén lehet, hogy nem dobtunk jól”.

– fejtik ki a problémát.

A részletesebb kifejtést követően megoldási javaslatokkal is előállnak:

„Mit lehet tenni?

Ilyen mély problémákat nem lehet pár év alatt rendbe tenni, és lehet, hogy már nem is lehetséges, de itt van néhány gondolat:

1. Azt a napfényt és esőt, amely a talpunk alatti földet éri, helyben kell hasznosítanunk és megőriznünk. Széles körű, változatos termelésre van szükség. Egy gazdaság lehet, hogy csak 1-3 tevékenységgel foglalkozik, de egy tájegységnek rendkívül sokféle tevékenységet kell magába foglalnia (például vad- és vízgazdálkodástól, agrárerdészeten át, turizmuson és szociális tevékenységeken keresztül, vadon gyűjtött termékekig, gombatermesztésig – tehát mindent, ami az adott tájhoz illik).

2. Újra el kell kezdenünk sokféle, szezonális, helyi terméket fogyasztani – a mostani faj- és fajtaválaszték sokszorosát.

3. Olyan tájfajta génállományra van szükségünk, amely ellenállóbb a kisebb betegségekkel szemben. Nagyobb járványkitöréseknél a változatos termelés akadályozhatja meg, hogy minden egyszerre omoljon össze. A belső piaci fogyasztás pedig lehetővé teszi, hogy mi magunk határozzuk meg a járványkezelés módját (amire jelenleg nincs lehetőség).

4. A tanyákról és gazdaságokból minden termék csak feldolgozott formában – a gazda által kistermelőként vagy helyi gazdák termelői szövetkezetén keresztül összefogásban –, vákuumcsomagolva, üvegben vagy konzervben kerüljön ki, közvetlenül a helyi piacra és a közeli városok vásárlóihoz (kihagyva a multikat és a kizárólag feldolgozókat).

5. A mesterséges város-vidék konfliktus helyett el kell fogadnunk, hogy egy csónakban evezünk, és meg kell találnunk, hogyan lehet a fiatal generáció kreativitásának és tenni akarásának legalább egy részét visszahozni vidékre – akár csak virtuálisan is.”