Hogyan zöldülhetnek az ásványvizes cégek?
A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. követve az olasz anyavállalat, a San Benedetto környezetvédelmi modelljét, már számos lépést tett a környezetünk védelméért. Csökkentették a PET palackok súlyát, így 2017-hez képest 10-12 százalékkal kevesebb műanyagot használnak fel az idén, a palackok 10 százaléka pedig újrafelhasznált alapanyagból készül. Ez az arány a következő 5 évben akár duplájára is növekedhet, az ágazati vállalásokkal összhangban.
Az ásványvízgyártáshoz szükséges energiát részben napelemek adják, a számítógép vezérelte automatikus palackozásnál szinte egyáltalán nincs a töltésből származó vízveszteség. Éves szinten több tonnával csökkentették a csomagolóanyagok mennyiségét azzal, hogy a Lidl Magyarország áruházaiba szállított termékeknél vékonyabb zsugorfóliát használhatnak, ez annak köszönhető, hogy nem kell a fóliára nyomtatni, ráadásul a festéket, mint természetidegen anyagot is sikerült mellőzni. A Magyarvíz a vásárlókat is szeretné ösztönözni a környezettudatosságra, ehhez praktikus tanácsokkal látja el a fogyasztókat a honlapján, a Mizse palackokon és a facebookon is, hiszen a szelektíven visszagyűjtött PET nem szemét, hanem alapanyag.
„Nagyon sok feladatunk van még, de úgy gondolom, hosszabb távon csak azok a vállalatok és brandek maradnak meg a piacon, amelyek szem előtt tartják a fenntartható fejlődést. Kutatások azt mutatják, hogy minden második vásárló hisz abban, hogy vásárlási döntésével pozitívan befolyásolhatja a Föld védelmét. Ezzel nyomást gyakorolnak a vállalatokra, előnyben részesítve azokat a márkákat, amelyek kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk mögött. Hosszabb távon tehát a zöld szemlélet megtérül egy márka, egy vállalat életében. Egy nemrégiben lezajlott konferencián elhangzott, hogy az emberek többsége első helyen a gyártókat, másodikon a kormányokat, harmadikon a kereskedőket, negyediken saját magukat teszik felelőssé bolygónk környezeti problémáiért. A megoldást elsősorban a gyártóktól és a kormányoktól várják. Szerintem az edukáció hihetetlenül fontos, de 10-20 éves hosszú folyamat, így kormányzati szabályozókkal gyorsabban célt lehetne érni” – fogalmazott Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi vezetője.
A vállalat az NN Ultrabalaton egyik fő támogatójaként segítséget nyújt ahhoz, hogy a futóverseny a kontinensünk legzöldebb tömegsport rendezvénye lehessen. 2020-ban a 60 váltóponton felhasznált, 61,5 ezer darab frissítésre felhasznált Primavera víz PET palackjai szelektíven össze lesznek gyűjtve, és hivatalos gyűjtőhelyen leadva azért, hogy ezek újrahasznosítva alapanyaggá váljanak, ne szemétté.
Kapcsolódó cikkeink
Folyamatos megújulás a fenntarthatóság útján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar fogyasztók továbbra is árérzékenyek, de egyre fontosabb a környezetvédelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >