Hogyan őrizhetjük meg ételeink frissességét a hőségben is?
Köztudott, hogy a kánikulában gyorsabban és könnyebben megromlanak az élelmiszerek. Megfelelő élelmiszertárolással – azaz, ha tudjuk, hogy melyek ezek és ennek megfelelően rakjuk el őket – jelentősen megnövelhetjük termékeink frissességének, felhasználhatóságának időtartamát. Ehhez nyújtanak most segítséget az LG szakértőinek tippjei, amelyeket betartva ráadásul kevesebbet is pazarlunk majd.

Bizonyos élelmiszereknek akár árthat is a folyamatos hideg közeg
De mégis mennyit pazarlunk?
Egy magyar átlagosan évi 24 kg élelmiszert dob ki, ez a szám pedig jelentősen csökkenthető lenne, ha kevesebb termék romlana meg a polcainkon, hűtőnkben. Bár a helyzet javul – a NÉBIH adatai alapján 2023-ban 27 százalékkal kevesebb étel és ételalapanyag került a kukákba, mint 2016-ban –, máig sokan vannak, akik kevésbé tudatosan használják a hűtőjüket, pláne a nyári időszakban. Az alábbi szabályokat betartva azonban könnyen megelőzhetjük a pazarlást.
Tervezzünk!
Első lépésként gondoljuk át, milyen meglévő – esetleg romlandó – alapanyagaink vannak, hogy milyen időtávra tervezünk, és milyen ételeket akarunk elkészíteni. Meddig lesznek jók hozzá az alapanyagok, majd vásárláskor igyekezzünk ezt észben tartani és nem „túlvásárolni” magunkat. Nyáron pedig adódhatnak olyan esetek, ahol ez is akadályba ütközik, például egy kerti parti vagy egy apartmanban töltött nyaralás – ahol mi készítjük az ételeket – után óhatatlanul megmaradhat akár nagyobb mennyiségben is alapanyag vagy éppen kész étel.
Válogassuk szét az élelmiszereket
A beszerzett élelmiszerek közül nem feltétlenül kell mindennek a hűtőbe kerülnie. Erre nemcsak azért fontos figyelni, mert bizonyos élelmiszereknek akár árthat is a folyamatos hideg közeg, hanem azért is, mert ha nem töltjük állandóan csordultig a hűtőt, akkor kényelmesen keringhet benne a belső levegő , és ez segíti a hűtő hatékony működését, továbbá az ételek is hosszabb ideig maradnak frissek.
A zöldségeket – legyenek azok puhák, mint a paradicsom, vagy keményebbek, mint a krumpli vagy a hagyma – nyugodtan tárolhatjuk a kamrában is attól függetlenül, hogy néhány fokkal melegebb van a lakásban a szokásosnál. A kényesebb zöldségek viszont, mint például a saláta és a friss fűszernövények, a maximális frissesség és íz érdekében hűtést és minél magasabb páratartalmat igényelnek.
Érdemes tehát átgondolni, hogy várhatóan mikor fogjuk felhasználni az adott élelmiszert, majd ennek függvényében megtalálni a megfelelő helyét. Ha a hűtőnk rendelkezik szabályozható a páratartalmú rekesszel, akkor érdemes használni ezt a funkciót: az LG Fresh BalancerTM funkciójával például optimális páratartalmat hozhatunk létre egyes élelmiszereknek a fiókban, és előre programozott gyümölcs és zöldség móddal is rendelkeznek.
A tejtermékeket, mint a sajt és a joghurt, a középső polcon érdemes tartani. A tojást pedig akár a hűtőn kívül is tárolhatjuk, mert esetében az a legfontosabb, hogy az nagyjából egyenletes hőmérsékleten maradjon. A hűtőben persze valamivel megnövelhető a fogyaszthatóság időtartama, de azon kívül is kiválóan eláll akár hosszabb ideig is.
A nyers húsokat – beleértve a halat is – a hűtő legalsó polcán érdemes tárolni a többi alapanyagtól elkülönítve, ezzel megelőzve a keresztszennyeződést. A főtt vagy sült húsok esetében nem történhet meg, hogy az alsó polcra csepeg a húslé, ezért ezek nem jelentenek kockázatot, bármelyik polcra kerülhetnek.
Megfelelő körülmények, csomagolás
Az ételeket érdemes légmentesen zárható edényekben vagy zacskókban tárolnunk. Ezzel egyrészről a csomagoláson belüli magas páratartalom miatt sokkal nehezebben száradnak ki az erre hajlamos élelmiszerek, másrészről pedig így megakadályozzuk a különböző szagok keveredését. A kényesebb, friss fűszernövények és saláták esetében is használhatunk valamilyen csomagolást a magas páratartalom érdekében.
Mindezek után már csak a készülékünk optimális hőmérsékletét kell megfelelően megválasztanunk. Gyakran felmerül a kérdés, hogy a hűtőt milyen hőmérsékletre érdemes beállítani. Ha túl hideg, akkor a zöldségek túlságosan lehűlhetnek, ami ronthatja a minőségüket, ha pedig kevéssé hűvös a közeg, akkor a húsok romolhatnak meg könnyebben: az ajánlott hőmérséklet 4 Celsius fok.
Kapcsolódó cikkeink
Nehezen újrahasznosítható hulladékok: megoldások születőben, de még messze a cél
Bár egyre több hulladéktípus válik újrahasznosíthatóvá, számos anyag feldolgozása továbbra…
Tovább olvasom >Megnövelten hőálló PET-csomagolóanyagot fejlesztett a Pro Form Kft. és a Műegyetem
Közösen fejlesztett megnövelt hőállóságú PET-csomagolóanyagot a Pro-Form Ipari és Kereskedelmi…
Tovább olvasom >Fejenként 62 kg ételt pazarolunk el évente
Egyre égetőbb problémát jelent az élelmiszer-hulladék és a túlfogyasztás: a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >