Magazin: Hogyan lehet sikeres egy családi vállalkozás?
A családi cégek gazdasági jelentősége a nemzetközi és a magyar gazdaság szempontjából is egyre meghatározóbb, amit jól mutat, hogy egyre több tanulmány és szervezet foglalkozik eredményes működésükkel.
– A családi tulajdonú vállalatok ereje nemcsak közel 50%-os GDP-hozzájárulásukban rejlik, hanem abban is, hogy hosszú távú értékrendjüknek, szemléletmódjuknak köszönhetően jóval ellenállóbbak a gazdasági ciklusoknak. Lényegesen kevésbé hatnak rájuk a külső környezeti tényezők, ezáltal igen stabil, erős magját képezik a gazdaságnak, miközben példát mutathatnak más cégek számára is a sikeres fejlődéshez, növekedéshez – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője a Bank családi vállalatok számára rendezett szakmai találkozóján.
Ugyanakkor a cégek értékének megőrzéséhez és gyarapításához hosszú távon elengedhetetlen a növekedés, mely fontos, hogy megfelelő árbevétel-bővülés és megtérülés mellett valósuljon meg. A sikeres, azaz értékteremtő növekedésnek négy alapfeltétele van. Egyrészt ahhoz, hogy a cég növekedési ambíciói reálisan megvalósíthatók legyenek, a BCG szerint mindenképpen figyelembe kell venni az adott iparág fejlődési dinamikáját. Másrészt ahhoz, hogy középtávon is finanszírozni lehessen a növekedést, pozitív megtérülési rátával (ROI) kell rendelkezni. Harmadsorban a vezetőség részéről stratégiai szintű egyetértés szükséges. Végül pedig ki kell dolgozni a cég hosszú távú vízióját, illetve azt a struktúrát és azokat az eszközöket, amelyek megteremtik az egyensúlyt a rövid és hosszú távú célok között – hangzott el a rendezvényen. //
Kapcsolódó cikkeink
Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >A világ legfenntarthatóbb bankjai között a K&H anyabankja
Harmadik éve kapott „A” minősítést a CDP-től a K&H belga…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >