Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?
A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?

Így növelhetjük az esélyeinket a jelentkezésnél
A magas pályázószám miatt különösen fontos, hogy az első körös szűrésnél is ki tudjunk tűnni. Munkavállalói szempontból általában kevésbé bizonyul hatékonynak az a stratégia, ha tömegesen jelentkezünk olyan álláshirdetésekre is, amelyek lényegesen elütnek a végzettségünktől, kvalitásainktól. Ehelyett érdemes időt szánnunk például az önéletrajzunk testreszabására: azt az adott pozícióhoz illeszteni és akár röviden leírni a személyes kapcsolódásunkat a munkakörhöz a bemutatkozó résznél. A motivációs levélben – ha kérnek ilyet a hirdetésben – szintén ajánlott kifejteni, hogy miért választottuk az adott álláslehetőséget, amennyiben nincs szükség ilyenre, elegendő az önéletrajzban megjeleníteni – így jelentősen javulnak az esélyeink az előszűrésnél.
Az önéletrajz tudatos elkészítésénél, formázásánál egyre fontosabb szempont az AI alapú szűrésekhez való alkalmazkodás is. Megfigyelhető ugyanis az a tendencia, hogy egyre több toborzó cég mesterséges intelligencia alapú eszköz alkalmazásával szűri meg az álláshirdetésére beérkezett pályázatokat. Ilyenkor rendszerint a kiválasztást végző szakember megadja a jelölttel szemben támasztott elvárásait, illetve a pozíció részleteit az adott felületen, majd az AI kiválasztási javaslatait kikérve feltölti a beérkezett önéletrajzokat.
“A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli. Egy önéletrajz elbírálására egy szakembernek – különösen, ha sok, – akár száznál is több érkezik be – erősen korlátozott idő áll rendelkezésére. Akár ember végzi, akár AI-alapú az önéletrajzok előszűrése, döntő fontosságú a kiválasztás hatékonysága szempontjából, hogy annak a tartalmát könnyen és egyszerűen áttekinthetően írják meg a jelentkezők. Érdemes a CV-ben olyan kulcsszavakat használni, amelyek az álláshirdetésben is szerepelnek, hiszen ezek segítenek abban, hogy az önéletrajz hatékonyan átmenjen a szűrőrendszereken és könnyebben felkeltse a toborzók figyelmét. Emellett fontos, hogy a korábbi tapasztalatokat úgy írjuk le, hogy azok mindenki számára – akár az adott céget vagy munkakört nem ismerő olvasónak is – világos, egyértelmű és könnyen értelmezhető legyen, hiszen ami számunkra magától értetődő, az másnak nem biztos, hogy az”
– fogalmazott Kispéter Alma, a Profession.hu szenior toborzás-kiválasztási szakértője.
Gyűjtsünk információt!
Mielőtt jelentkeznénk, a pályázat beadása előtt gondoljuk át, hogy az adott pozícióhoz megadott bérezés – amennyiben elérhető ez az információ – mennyiben fedi az elképzeléseinket és azt, hogy ebben a tekintetben hajlandóak vagyunk-e rugalmasnak lenni. Ha merőben más a két oldal elképzelése ebben a tekintetben, akkor valószínűleg kölcsönösen energiát és időt takaríthatnak meg a felek, ha nem a bértárgyalás fázisánál realizálják, hogy nem fognak közös nevezőre jutni.
Érdemes a cégnek is utánanéznünk, amelyhez jelentkezünk: milyen információk elérhetőek róla az interneten, mekkora és milyen felépítésű vállalatról van szó, milyen a cégkultúra. Utóbbihoz jó tájékozódási pont lehet, ha van olyan ismerősünk, aki az adott vállalatnál dolgozik vagy korábban dolgozott, vagy ha megnézzük az adott céghez tartozó értékeléseket. Ezzel nemcsak azt deríthetjük ki, hogy várhatóan megfelelő lesz-e nekünk az adott munkahely, hanem az önéletrajz elkészítésénél és az állásinterjún is használható információkat nyerünk.
„A munkakeresőknek érdemes a lehető legtöbb rendelkezésükre álló információt felkutatniuk, melyek birtokában tovább javíthatják az esélyeiket a jelentkezésnél, ehhez pedig már számos eszköz áll a rendelkezésükre: a Profession.hu Premium szolgáltatásával például láthatóvá válik az álláskeresőknek, hogy az adott pozícióra előttük hányan és milyen átlagos bérigénnyel jelentkeztek, így ezek hasznos támpontot jelenthetnek a fizetési igény meghatározásánál. A felületen emellett lehetőség van arra is, hogy a felhasználók kiemeljék a számukra fontos álláslehetőségeket, ezt pedig a munkáltatók is látják, hiszen kiemeléskor a Prémium felhasználók pályázata előre sorolódik a többiekéhez képest”
– tette hozzá a szakértő.
Kapcsolódó cikkeink
Felmérés: a diákok munkahelyválasztásánál fontos szempont a társadalmi hasznosság
A diákok munkahelyválasztásánál a társadalmi hasznosság erős motiváció: a diákok…
Tovább olvasom >Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office
A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
A GKI júliusban 1000 fős reprezentatív mintán kutatást végzett a…
Tovább olvasom >
Még több cikk hasonló témában >
További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >