Hogyan érinti a magyar cégeket az USA vámháborúja?
Mint köztudott, egy bő hete hatályba lépett Donald Trump azon rendelete, amely importvámok bevezetésével kívánja orvosolni „a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatok által okozott tartós és jelentős árukereskedelmi mérleghiányt”. A Jalsovszky Ügyvédi iroda körbejárta, hogy mindez miként érintheti Európát és benne a magyar vállalkozásokat.
Kiemelt célországok, célzott kedvezmények

Bereznai Henrik, a Jalsovszky ügyvédje
A „büntetővámokkal” érintett országok az amerikai kormányzat szerint egyoldalú vagy diszkriminatív kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, és ez indokolja velük szemben az általános vámtételt meghaladó vámszint bevezetését. Első lépésként 2025. április 5-én 10%-os általános vámtételt vezettek be minden USA-ba importált árura, kivéve a vas, acél és alumínium termékek, illetve az autók, melyeket 25%-os vámmal sújtottak. Második lépcsőben 11-50% közötti, differenciált vámtételeket határoztak meg 57 ország vonatkozásában.
A vámok mellett a Trump-kormányzat további intézkedésként 2025. május 2-től megszüntet egy sor olyan kedvezményt is, mint például a Kínából és Hongkongból származó, 800 USD alatti árukra vonatkozó mentesség.
„Mivel mindez az Európai Uniót is érinti, ezért abból Magyarország – mint az EU vámuniójának tagja – sem vonhatja ki magát. Így hazánkra is igaz, hogy az új rendelkezéseknek megfelelően az általános 10 vagy 25%-os vámon felül, további 20%-os differenciált vámtétel vonatkozna minden EU-ból származó, USA-ba exportált árura”
– mondja Bereznai Henrik, a Jalsovszky ügyvédje.
A differenciált vámtételeket 2025. április 9-től alkalmazták volna, de az amerikaiak az utolsó pillanatban 90 napra felfüggesztették ezek végrehajtását – egyetlen ország kivételével: Kína a korábbi és új vámok (34%) összegeként már most összesen 145%-os vámtétellel kénytelen szembesülni.
A felfüggesztést követően a Trump-adminisztráció 2025. április 11-én még tovább hígította az intézkedéseket: bizonyos elektronikai cikkek – így például okostelefonok, számítógépek, félvezetők, napelemek és memóriakártyák – szintén ideiglenes mentességet kaptak a vámok alól. (A részletes lista az alábbi linken található: LINK.)
A felfüggesztés miatt most tehát egyelőre nem alkalmazandók a differenciált vámtételek – ugyanakkor a 10%-os, vagy pl. az autóipart sújtó 25%-os vámok továbbra is érvényesek.
Adminisztratív kihívások
Az USA-ba exportáló cégeknek mindenesetre addig sem árt a fokozott körültekintés. Az amerikai intézkedések alkalmazása során ugyanis komoly kihívást jelent a származási ország helyes meghatározása, mivel az USA nem-preferenciális származási szabályai jelentősen eltérnek az EU-s gyakorlattól. Jelenleg például bizonytalanság övezi az amerikai vámszolgálat által elfogadott származási igazolások elismerésének módját is.
Emiatt mindenképpen javasolt amerikai tanácsadóval történő konzultáció akkor, ha az USA-ba exportált termék több különféle országot is „érint” és így további elemzést igényel a származási ország meghatározása.
Az uniós válasz is lecsaphat
Az Európai Unió 2018-ban és 2020-ban már reagált az első Trump-kormányzat hasonló intézkedéseire: ekkor 10, illetve 25%-os vámokat vezetett be egyes EU-ba importált amerikai termékekre. Ám miután a Joe Biden vezette adminisztráció felfüggesztette az európai termékekre kivetett vámokat, az EU is azonosan válaszolt, és 2025. március 31-ig felfüggesztette az egyensúly helyreállítását célzó intézkedések alkalmazását. A felfüggesztést az Unió előbb 2025. április 14-ig, majd egy friss rendelettel 2025. július 14-ig meghosszabbította, hogy teret adjon az USA-val történő további egyeztetésekre.
A korábbi vámintézkedéseken túlmenően az Európai Bizottság a Trump-adminisztráció legújabb kereskedelempolitikai intézkedéseire válaszul egy új, kiterjesztett ellenintézkedés-csomagot is előkészített. A megközelítőleg 18 milliárd euró értékűre becsült intézkedéscsomag az USA-ból származó ipari és mezőgazdasági termékek sokkal szélesebb körét érintené. Az alapvetően két szakaszban (2025. május 16-tól, és december 1-től) bevezetni tervezett intézkedéscsomag alkalmazását a Bizottság – a vámháború legújabb fejleményeire tekintettel – 2025. július 14-ig szintén elhalasztotta.
A fentiek értelmében tehát az EU 2025. július 14-ig egyelőre nem vezet be további kiegészítő vámokat az USA-ból származó termékekre. Mivel azonban a vámháború jelenlegi alakulása nem teljesen kiszámítható, azoknak a cégeknek is ajánlott a fokozott körültekintés és óvatosság, akik az USA-ból importálnak.
„Az óvatosság nem csupán a vámszabályok szorosabb nyomon követésében nyilvánulhat meg, de a meglévő szerződéses pozíciók áttekintésében, és ha kell, bizonyos szerződések módosításában is. Különösen azoknak nem árt résen lenniük, akik hosszabb távú szerződéseket kötöttek, ugyanis a tapasztalat az, hogy a legtöbb szerződés nincs felkészülve a vámtételek drasztikus megváltozásából fakadó kereskedelmi zavarokra” – véli Bereznai Henrik.
A cikk elkészítésében közreműködött Skrám Katalin, vámszakmai tanácsadó.
Kapcsolódó cikkeink
Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >Vámháború árnyékában – Felforgatja-e a világgazdaságot az amerikai protekcionizmus?
Új szakaszába lépett az Egyesült Államok és Kína között évek…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >