Hogy iszod?
A kávéfogyasztási szokások feltérképezése céljából 2000 fő megkérdezésével készült OMV-felmérés szerint itthon a fogyasztók csaknem 45%-a presszókávéként issza feketéjét, a hosszú kávék és a kapucsínók arány 19, illetve 17%. A magyarok 44%-a jellemzően két csésze kávét fogyaszt el egy nap, de minden negyedik ember három, minden tizedik pedig még ennél is több kávét iszik.
A megkérdezettek 76%-a útközben, például egy töltőállomáson is leginkább a helyben fogyasztást választják. Az úton lévők fele ragaszkodik a megszokott, kedvenc kávétípusához, de 37%-uk szívesen nyit új az ízek felé. A válaszadók számára a kávé kiválasztásakor a legfontosabb szempont annak minősége (67%), de hangsúlyos szerepet játszik az ízesítés (12%) és a márkanév (12%) is. Kétharmaduk 300–500 forintot is szán egy jó minőségű kávéra, ötödük ennél is többet.
Az OMV adatai szerint a fogyasztás minden termékkategóriában kezd visszaállni a veszélyhelyzet előtti megszokott szintekre. Az alapvetően konzervatív hozzáállású hazai fogyasztók érezhetően egyre nyitottabbá váltak az új ízek és a minőségi kávéfogyasztás irányába – állítja Kováts Botond, az OMV Hungária marketingmenedzsere. Az OMV már a kezdetektől Fairtrade kereskedelemből szerzi be a kávét. //
Kapcsolódó cikkeink
USA: túlmutat a jövedelmi szinteken a saját márkák kedveltsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI a vállalkozásokban: nem az érdeklődés, hanem az útmutatás hiánya az akadály
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte tízből heten tartanak az élelmiszerek további drágulásától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába a látogatói csúcsok, kevesebbet kerestek idén a food truckosok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így juthatunk ajándék sörökhöz Budapest legtrendibb helyein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A brit Cider Salon következő állomása Pécs
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
