Hivatalosan is megnyitotta kapuit az STI Packaging RO Srl
2010. április 15-én a romániai Kolozsváron hivatalosan is megnyitották az STI-csoport 13. gyárát. A termelés ugyan már januárban elindult, de a hivatalos gyáravatóra ez alkalommal került sor. Dr. Tom Giessler, az STI-csoport pénzügyi igazgatója, aki egyben az STI Packaging RO Srl egyik ügyvezető igazgatója is, a megnyitóünnepségen elmondta, hogy mindenképpen hosszú távú célok vezérelték az STI-csoport vezetőségét, amikor az új beruházás mellett döntöttek.
A közös cél érdekében az új gyár a legmagasabb fokú, versenyképes innovációkkal és technológiák biztosításával kész támogatni a piaci résztvevőket. A műszaki háttér mellett pedig az STI jól képzett munkaerővel és kiváló infrastrukturális háttérrel áll a megrendelők rendelkezésére.
Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere is kifejezte örömét, hogy egy ilyen stabil cég válik támogatójává a városnak, ami elsősorban a munkahelyteremtés és az infrastruktúra szempontjából fontos Kolozsvárnak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új funkciókkal fejleszti a kiszállítást a futárpartnerei számára a Wolt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legédesebb duó: a népszerű nasik vásárlása most 1+1% támogatást ér a Tesco és a Mondelez jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

