HITA: Együttműködés a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért
Partnerségi megállapodást írt alá január 8-án a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary).
A HITA és a ChinaCham Hungary szorosan együttműködve kívánja segíteni a magyar és kínai vállalatok közötti kapcsolatok kialakulását és elmélyítését, erősíteni a hazai vállalatok kínai pozíciót és növelni a Magyarországon megvalósuló kínai működő-tőke befektetések számát.
A HITA képviseletében Dobos Erzsébet elnök asszony és a ChinaCham Hungary-t képviselő Pető Ernő elnök elmondták, hogy az együttműködés során a szervezetek közös célja, hogy koordináltan segítsék elő a magyar és kínai kis-és középvállalkozói szektornak a másik országban történő külgazdasági tevékenységét.
A megállapodás értelmében a HITA vállalja többek között, hogy
– tájékoztatást ad a hozzá beérkező kínai üzleti lehetőségekről és a Magyarországról Kínába kiutazó és a Kínából Magyarországra beutazó üzletember-delegációkban való részvétel lehetőségéről, illetve a delegációban résztvevő kínai vállalatok Magyarországgal kapcsolatos üzleti érdeklődéséről,
– folyamatosan informálja a ChinaCham Hungary-t a kereskedelemfejlesztési pályázati lehetőségekről,
– eljuttatja a magyarországi beszállítókat kereső kínai vállalatok műszaki specifikációit az érdekelt vállalkozások számára,
– személyes tanácsadás formájában segíti a magyar vállalatokat beszállítói pozícióik elérése, és javítása terén,
– információt szolgáltat kínai befektetési lehetőségekről, projektekről.
A ChinaCham Hungary vállalja, hogy
– folyamatosan tájékoztatja tagjait a HITA-tól kapott pályázati, kiállítási és egyéb információkról,
– a HITA részére rendszeresen megjeleníti azokat a vállalkozói igényeket, amelyben a Hivatal közreműködése szükséges és minden információt visszacsatol, amely segítheti a HITA hatékony, vállalkozói érdekeltségű munkavégzését,
– továbbítja a HITA felé a vállalkozóktól érkező, Kína felé irányuló érdeklődéseket, ajánlatokat, partnerkeresési és befektetési szándékokról szóló információkat.
A HITA és a ChinaCham Hungary összehangolják tevékenységüket a vállalkozók tájékoztatására szolgáló fórumok szervezésében, továbbá törekszenek üzleti kapcsolatépítő események közös rendezésére, valamint kínai és magyar rendezvényeken való együttes megjelenésre.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >