Magazin: Hipermarketek és drogériák a növekvő piacon
Mint azt Kiemelt téma rovatunkban is olvashatják, szeptemberi Business Days konferenciánk csütörtöki napján Kurucz Péter, a Nielsen kereskedői kapcsolatok igazgatója Gyémánt félkrajcár: Hol és mire? címmel a drogériákról és hipermarketekről tartott előadást. Ennek főbb gondolatait foglaljuk össze alábbi cikkünkben.

Kurucz Péter
kereskedői kapcsolatok
igazgató
Nielsen
Vannak trendek, melyek a mai környezetben csatornától függetlenül igazak, húzta alá Kurucz Péter. Ilyen, hogy 14 negyedéve folyamatosan nő a fogyasztás mind értékben, mind mennyiségben. Pozitív a gazdasági és kereskedelmi környezet. Az emelkedő reálkeresetek miatt több pénz áll a fogyasztó rendelkezésére, amellyel tudatosabban bánik. Az ártudatosság a Nielsen kutatása szerint 1 év alatt mintegy 10%-ot nőtt: 2017-ben immár a vevők 75%-a mondta, hogy tisztában van a vásárolt termékek árszínvonalával. A prémiumizáció jelensége erősödött: nem annyira többet költenek, mint inkább prémium termékeket vásárolnak. Fontos elvárás lett a vásárláskor a kényelem, a komfortérzet is. Mindezek mellett a fogyasztók számára az is lényeges lett, hogy minél előbb végezhessenek a vásárlással.
Változik a hipermarket-vásárló
A teljes FMCG-piac 7,4%-kal nőtt 2017. július és 2018. június között az előző év azonos időszakához képest. A hipermarketek ehhez képest átlag alatti, 2,8%-os növekedést tudnak felmutatni. A drogériák viszont 11,1%-ot nőttek.
Az átlagos havi költés élelmiszerre 2017-ben 14%-kal emelkedett 2016-hoz viszonyítva, ez most körülbelül 49 ezer forint havonta. További trend, hogy a háztartások a havi nagybevásárlásról egyre inkább átállnak a heti, kétheti bevásárlásra.
– A hipermarketben vásárlók esetében változásokat látunk – mondta Kurucz Péter. – Az azonnali szükségletek kielégítésére már szinte egyáltalán nem mennek a fogyasztók a hipermarketekbe. Viszont készletfeltöltésre vagy különleges alkalmakkor a fogyasztók a hipermarketeket veszik számításba.
A hipermarketek igyekeznek tartani a lépést a trendekkel. Felújítják az eladótereket, hogy nagyobb élményt nyújtsanak vevőiknek, marketingjükben az egészség és kényeztetés kategóriáira fókuszálnak, és ők a zászlóvivői az online kiskereskedelemnek is.
Kiemelkedő a hűség a drogériákhoz
A drogériavásárlók szempontjai kissé eltérnek a klasszikus FMCG-vásárlókétól. Fontosak ugyanis számukra például a gyorsaság, a hűségprogramok és a széles saját márkás választék.
A vásárlók lojalitása egy drogériához lényegesen nagyobb. Míg a teljes piacon a hűség egy-egy boltlánchoz 19-ről 13%-ra csökkent, a drogériák esetében ez az érték 50-ről 57%-ra emelkedett.
Sikerükbe belejátszik, hogy illenek a mostani trendekbe. Kényelmes bevásárlást kínálnak, sok kényeztető termékkel. Erős saját márkás portfóliót kínálnak (benne egészséges és kényeztető termékekkel egyaránt), és fejlesztik az online értékesítést is. Folyamatosak ebben a csatornában az üzletnyitások és -felújítások.
– Összességében a két csatornáról elmondható, hogy a drogériák az FMCG-növekedés hajtómotorjai: A hipermarketeknek küzdelmesebb, de képesek felzárkózni a trendekhez és hozzájárulni a növekedéshez. A kényelmes vásárlási feltételek megteremtése (például az online csatorna) és a kényeztetés (például üzletfelújítások) biztosítása kulcsfontosságú mindkét csatorna stratégiájában – foglalta össze a Nielsen kereskedői kapcsolatok igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Liz Truss: realisztikusabb kereskedelemre kell visszatérn
Realisztikusabb kereskedelemre kell visszatérni, amely országok közötti megállapodásokon alapul –…
Tovább olvasom >Egyre erősebb ellenszélben a magyar gazdaság
Hiába az élénkülő fogyasztás, a kedvezőtlen külső környezet miatt a…
Tovább olvasom >Frissesség, kényelem, érték – újradefiniálja a hipermarket formátumot Svédországban az ICA Maxi
Szembemegy a svédországi ICA Maxi a hipermarketek Európa-szerte tapasztalható hanyatlásával.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >