Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.
A hatóság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: sem az alapvető higiéniai előírásoknak, sem a kémiai biztonsági előírásoknak nem tett eleget az a wellness-szálló, ahol a kormányhivatal ellenőrzése a szabad szemmel nem látható hiányosságokra is fényt derített, és több millió forint bírságot szabott ki az üzemeltetőre, illetve a wellnessrészleg azonnali bezárására kötelezte.
Közölték: a hotel az egyik nagy szálláshelyportálon kapott negatív kritikák miatt egyszer már nevet is változtatott, de az egészségügyi előírásokat továbbra sem tartotta be.
A vendégek csak a legnyilvánvalóbb hiányosságokra panaszkodtak, nem is sejtve, hogy a pihenésük során mekkora fertőzésveszélynek voltak kitéve.
Mivel a szakhatóságok kötelezésének a hotel működtetője nem tett eleget, az adóhatóságra hárult a feladat, hogy kikényszerítse az egészségre veszélyes tevékenység beszüntetését.
A vállalkozás a NAV felszólítására sem tudta igazolni, hogy eleget tett az alapvető higiéniai előírásoknak, ezért a NAV a medence vizének leengedése mellett döntött. A szálláshely mindaddig nem fogadhat vendégeket, amíg a szakhatóság által megállapított hiányosságokat meg nem szüntetik – írták.
Jelezték: a NAV nemcsak az adókkal, járulékokkal és egyéb közterhekkel kapcsolatban jár el, hanem közreműködik az államigazgatás egyéb ellenőrző szervei döntéseinek, kötelezéseinek végrehajtásában is, védelmet biztosítva az állampolgároknak.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >K&H: kopogtat a vakáció, irány a nagyvilág!
A nyári külföldi utazások sok középiskolás számára az első igazi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >