Hiánycikk lett, de már újra kapható a Szaloncukor Erős Pistával
Pillanatok alatt elkapkodták a boltokból, de péntektől újra kapható a karácsonyi szezon slágertermékévé vált szaloncukor Erős Pistával. A csak az Univer Coop Zrt. üzleteiben megvásárolható egyedi édességet limitált mennyiségben hozza forgalomba az Erős Pista gyártója, a kecskeméti Univer Product Zrt. Mivel az eredeti mennyiség napok alatt elfogyott a boltokból, a cég újabb tételt készíttetett belőle.
Az új szállítmányok péntekre kerültek a boltokba, ahol előzetesen már csaknem 3000 előjegyzést vettek fel a szaloncukorra. Ez alapján várhatóan most is hamar elfogy majd ez az édesség, így aki akar belőle, annak sietnie kell. A legnagyobb roham várhatóan Budapesten lesz, ahol két üzletben kapható. Azoknak a boltoknak a listája, ahol megvásárolható a szaloncukor, az Univer Coop Facebook oldalán olvasható: www.facebook.com/univercoop
Az Univer Erős Pistája az egyik legkedveltebb és legismertebb paprika készítmény Magyarországon. A hazai ételek meghatározó kiegészítője, a legtöbb magyar háztartásban megtalálható. A csokoládé és a csípős paprika találkozása pikáns ízvilágot eredményez. Ebből az ötletből kiindulva hozta létre az Univer az egyedi szaloncukrot, melynek tölteléke eredeti Erős Pistát tartalmaz. A termék ízét enyhén csípősre hangolta, mivel a szaloncukrot gyermekek is fogyasztják. Az Univer elsősorban üzleti partnerei karácsonyi megajándékozására szánta a terméket, de gondolt az Erős Pista rajongóira is, így a limitált kiadású szaloncukrot az Univer kiskereskedelmi üzletláncának kijelölt boltjaiban is elérhetővé tette. A hatalmas érdeklődésre tekintettel került most ezekbe az üzletekbe az újabb szállítmány.
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország Legjobb Cukrászdái 2024-ben
A viharos választási időszak után sokan találhatnak vigaszt egy kellemes…
Tovább olvasom >Erős Pistás sertésmájas a Nádudvari és az Univer első közös terméke
Történetük során most először dolgozott együtt a Nádudvari Élelmiszer Kft.…
Tovább olvasom >Idén még csípősebb a McDonald’s és az Erős Pista kollab
A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >