Hiába kevesebb a gyümölcs, az árak nem ugrottak meg
A tavaszi fagyok miatt – amelyek áprilisban és május elején tizedelték meg a termést – mintegy 30-35 ezer hektár gyümölcsöst ért kár, ezért becslések szerint 250-300 ezer tonna gyümölccsel lesz majd kevesebb az idén az országban – mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke a fagykárokról még a tavasz végén.
Mostanra – legalábbis, ami a friss nyári gyümölcsök árait illeti – kiderült, hogy a jelentősnek vélt hiány nem növelte meg az árakat. Sőt a KSH legfrissebb adatai szerint májusban, az előző évhez képest 9,6 százalékkal csökkent a gyümölcsök termelői árszintje. Ez azonban még nem az idei termést érinti.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet frissebb adatai szerint ugyanakkor június közepén a Budapesti Nagybani Piacon egy kiló cseresznyéért 590 forintot adtak, a tavalyi 650 forint helyett. Ugyanezek az árak a meggy esetében 450 : 350, a kajszinál 550 : 650, az őszibaracknál 300 : 550, a málnánál 1300 : 1750, a szamócánál 1050 : 925 forintos árszinten álltak. Mindebből az következhet, hogy mégsem volt akkora a terméskiesés, mint amekkorával számoltak. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Fejlesztésre szorul a zöldség-gyümölcs ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyomás alatt a lengyel burgonyaárak – rekordexport mellett is túlkínálat terheli a piacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bajban a hazai almatermelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

