Hétvégén rendezik az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált
A 17. századi konyha elevenedik meg augusztus 12-én és 13-án Fertődön, az Esterházy-kastély udvarán, ahol negyedik alkalommal rendezik meg a barokk ételfőző fesztivált – tájékoztatta a rendezvény főszervezője az MTI-t.
Klötzl Géza elmondta, hogy a 2013-ban elindított kezdeményezés célja a magyar konyha népszerűsítése, valamint hogy a kastély koncertprogramjai mellett gasztronómiai élményt is nyújtsanak a látogatóknak.
Három kategóriában versenyeznek majd a résztvevők: pénteken a térség településeinek vezetői mérik össze tudásukat a Polgármesterek Kupája elnevezésű versenyen, szombaton az Úri Konyha és a Csárda Konyha kategóriákban készítenek ételeket a csapatok.
A Polgármesterek Kupája kategóriában a csapatoknak a saját maguk által választott alapanyagból a barokk korra jellemző ételeket kell készíteniük, a kor ízvilágát és főzési-sütési lehetőségeit bemutatva. Ennek megfelelően bográcsban, nyárson, tárcsán vagy kemencében készülnek majd az ételek kizárólag friss fűszernövények felhasználásával.
Szombaton a Csárda konyha kategóriában főként bográcsban főnek majd a pörköltes alapú ételek, az Úri konyha kategóriában pedig hatfogásos ételeket készítenek a csapatok. Ez utóbbi kategóriában idén szürkemarhát, szarvasgerincet, vaddisznót, kacsát és gombát kapnak a csapatok, de a maguk által vitt alapanyagokat is felhasználhatják.
A főzéshez a friss fűszereket a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjéből kapják, a Zirci Főapátság pedig kézműves söröket biztosít.
Klötzl Géza hangsúlyozta: a rendezvény ingyenes, s idén már a Vajdaság, Felvidék és Erdély mellett Ausztriából és Szlovéniából is érkeznek vendégek.
A főzőverseny mellett kézműves kirakodóvásár is lesz, ahol délutánonként zenei bemutatókat is tartanak, főként helyi fellépőkkel – fűzte hozzá.
Klötzl Géza elmondta azt is, hogy szombaton hazai gasztrobemutatót is tartanak, amelyen részt vesz mások mellett Esterházy Antal, Esterházy Svetlana, Talhammer Tímea, a Bécsi-Magyar Nagykövetség kulturális attaséja, Dékány Árpád Sixtus zirci főapát és Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >10 éves a MOL Fresh Corner – az olimpiai bajnoktól a Tankcsapdáig mindenki az ország legkedveltebb hot-dogját ünnepli
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A palócleves nem palóc – így született meg a magyar gasztronómia egyik ikonikus étele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér az ikon: újra itt a Lidl és a Tisza Cipő közös sneakere
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csomagcunamira készül a DPD: akár 50%-os növekedés is várható decemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Vajda-Papír megvásárolja a Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


