Hétvégén rendezik a háromnapos tihanyi Garda Fesztivált
A balatoni gardahalászat több évszázados hagyományát eleveníti fel a pénteken kezdődő, háromnapos XIV. tihanyi Garda Fesztivál, amely a gasztronómiai programokon kívül zenei és kulturális élményt is tartogat a látogatóknak – tájékoztatta kedden az MTI-t a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója.
Mint Rózsa Éva felidézte, ősszel, amikor már hideg a Balaton vize, a garda közel a felszínhez, rajokban úszik. A hagyományos gardahalászaton a halászok csónakokból figyelték a halakat egy „hegyen járó ember” pedig különféle jelekkel irányította őket a dombról.
A fesztivált a tihanyi önkormányzattal és a Vinitores Tychonienses Borrenddel közösen szervező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy bár 2013 óta tilos a balatoni halászat, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a fesztivál idejére egyszeri alkalommal engedélyezte a látványhalászatot.
A hétvégi fesztiválon hagyományos eszközökkel halásznak majd, halászladikból, 250-280 méteres halászhálóval, a hálót pedig kézi erővel húzzák majd be a halászlegények – fűzte hozzá Szári Zsolt, megjegyezve, hogy mindez persze csak kedvező időjárási feltételek mellett lehetséges.
Rózsa Éva elmondta, hogy a fesztivál pénteken délután a szőlőmunkást ábrázoló szobor leleplezésével kezdődik, melyet a 15 éve megalakult Vinitores Tychonienses Borrend avat fel, majd a Pro Tihany-díj átadását követően Kozma Imre balatonfüredi festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Németh László Művelődési Házban.
A rendezvény második napján nosztalgia sétahajózást szerveznek a Balaton legmélyebb pontjához, a tihanyi kúthoz, ahol a garda ősz végi vermelőhelyét lehet megnézni. Erre a napra tervezik a halászatot is, a „zsákmányt” a hajóállomáson fogadják majd a fesztivál résztvevői. Rózsa Éva hozzáfűzte, hogy a halat és az újbort a Bencés Apátságban Korzenszky Richárd OSB perjel áldja majd meg.
Szombaton délelőtt geotúra indul az egykori vulkánok és hévforrások világába, a legkisebbeket pedig mese és népi játékok várják. Délután a Visszhang dombon megkezdődik a gardasütés, majd zenei programok közül válogathatnak a látogatók: fellép mások mellett Péter Szabó Szilvia és Vastag Tamás énekes – részletezte a művelődési ház vezetője.
Vasárnap reggel kezdődik a halászléfőző-verseny a Visszhang dombon, délután pedig ismét a zenéjé lesz a főszerep: a Tihanyi Musical Stúdió például táncdalokkal és filmzenei örökzöldekkel szórakoztatja a közönséget. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Latorcai Csaba: az a jó fejlesztés a Balatonnál, amely az ott élőket és az üdülőket is segíti
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >10 éves a MOL Fresh Corner – az olimpiai bajnoktól a Tankcsapdáig mindenki az ország legkedveltebb hot-dogját ünnepli
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A fagyi váratlan gazdasági húzóerő lett a Balatonnál?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >SAP: Nagy ugrás a PwC vállalati erőforrás-tervezésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >