Hétszázmillió forintból fejlesztik a Tisza-tavi szabadstrandokat
Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el – jelentette be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke kedden Abádszalókon.
MTI/Mészáros János
Piroska Miklós sajtótájékoztatón elmondta: a támogatói okiratok aláírása megtörtént, illetve folyamatban van. A települések – Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána – önkormányzatával a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Zrt. írta alá vagy fogja aláírni a támogatói okiratot, egységesen, településenként 100 millió forint támogatási összeggel. Ismertetése szerint a Tisza-tó és az azzal földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térségébe mintegy 10 milliárd forint irányul turizmusfejlesztésre. Emellett további 2,83 milliárd forint jut integrált térségi szintű termék- és szolgáltatásfejlesztésre, amelyből a Tisza-tó horgászturisztikai fejlesztésére 330 millió forintot nevesített a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térséget létrehozó, 2017-es kormányhatározat. A Tisza-tavi térségben az országos átlagot jóval meghaladó ütemben, több mint 20 százalékkal bővült a kereskedelmi vendégéjszakák száma 2017-ben, a további bővülést azonban Piroska Miklós szerint hátráltatja a minőségi szálláshelyek korlátozott kapacitása. Mint mondta, ezen némileg enyhít majd, hogy a Kisfaludy program panziófejlesztési pályázatain több térségi szálláshely is sikeresen pályázott kapacitásbővítésre, fejlesztésre. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő az eseményen a Tisza-tavat Magyarország legdinamikusabban fejlődő régiójának nevezte. A 2017-es kormányhatározatban nevesített fejlesztési projektek közül megemlítette egyebek mellett a Tisza-tavi kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztését célzó, 21 települést érintő projektet, köztük a 28 kilométeres Hortobágy-Tisza-tó élménykerékpárutat 5 tematikus pihenőhellyel. Tisza-tavi tematikus szigeteket alakítanak ki és fejlesztik a vízi sétányokat, tanösvényeket Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon. Az Óhalászi-sziget fejlesztésével pedig 2020-ban kezdődik a cölöpházas élményfalu kialakítása. Kovács Sándor megjegyezte azt is, a Terület- és településfejlesztési operatív program turizmusfejlesztésre fordítható forrásai, valamint további költségvetési forrásból finanszírozott beruházások is erősítik a térség versenyképességét, és javítják turisztikai vonzerejét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >