Hét pont a turizmus fellendítése érdekében
A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövid távon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat.
A szövetség az MTI-vel közölte, a magyarországi szállodaipar, és ezen keresztül a turizmus válságból való gyors kilábalása több tényező együttes hatásának lehet csak eredménye.
A szövetség szerint szükség lenne a szálláshelyi- és vendéglátó áfakulcs csökkentésére, az üdülési csekkek adómentességének visszaállítására, a Széchenyi Rekreációs Kártya mihamarabbi bevezetésére, a nemzeti turisztikai marketing keret növelésére, az idegenforgalmi adó korábbi állami kiegészítésének visszaállítására, az OEP-finanszírozás kérdésének megoldására és a normális hitelfelvételi lehetőségek megteremtésére a turizmus számára.
A szövetség szerint a nagyobb fajlagos bevételt hozó beutazó turizmus növelése érdekében többet és hatékonyan kell a külföldi piacokon promócióra költeni, akár hirdetésekre, internetes megjelenések formájában, hogy Magyarország és az egyes úti célok ismertsége növekedjen és ezen keresztül még több konkrét foglalás érkezzen külföldről.
A szervezet szerint fontos lenne uniós, állami, önkormányzati és vállalkozói forrásból egy nagykapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten, egy korszerű kongresszusi iroda létrehozása és a kiemelt regionális repülőterek, valamint Budapest-Ferihegy fejlesztése.
Ezek segítenék a magyar szállodák fenntartható, eredményes üzemeltetését. Budapest turizmusa alaposan elmaradt legfontosabb versenytársai mögött – véli a szervezet. E témában a szövetség az idén szeptemberben szakmai konferencia életre hívását kezdeményezi – írja a ProfitLine.hu.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/uploads/media/2009-05/sz__lloda.jpg)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A tömegturizmus ellen zajlanak tüntetések Spanyolországban
Spanyolország több nagyvárosában, köztük Barcelonában és Málagában, ezrek vonultak az…
Tovább olvasom >Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >