Hét bor viselheti egy éven keresztül „Az MTA Bora 2015” címet
Negyvenöt hazai pincészet és borászat 110 bora vett részt a Magyar Tudományos Akadémia által idén 6. alkalommal meghirdetett bormustrán, közülük hét viselheti egy éven keresztül „Az MTA Bora” címet.
A bírálóbizottság elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja volt. A testület alelnöki tisztét Niszkács Miklós újságíró, a Magyar Bor Akadémia alelnöke töltötte be.
A hétfői eredményhirdetéskor Lovász László, az MTA elnöke a hazai borászok szakértelmét, eredményeit méltatta. Mint kiemelte, „a Magyar Tudományos Akadémia büszkén vállalta fel az immár hagyományossá vált magas színvonalú bormustra rendezését”.
Niszkács Miklós a versenyt értékelve elmondta, hogy a korábbi évekhez képest az idén valamivel kevesebb minta érkezett. „Ez azonban nem ment a minőség rovására, talán még nehezebb volt kiválasztani a győztes és aranyérmes borokat” – fogalmazott a döntnök.
A minősített országos borversenyre a 22 magyar borvidék közül 13-ból érkezett nevezés. A legtöbbel, 35-tel idén is a tokaji pincészetek és borászatok voltak jelen a versenyen, a villányiból 22, a szekszárdiból pedig 10 bort jelöltek készítőik. A leggyakoribb évjárat a 2013-as volt – ebből az esztendőből 39, 2012-ből húsz, a 2011-ből pedig 19 bort neveztek a versenyre.
A borértő tudósokból álló bírálóbizottság két kategóriában, ezen belül hét alkategóriában hirdetett győztest. Felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, középkategóriában száraz és félszáraz, illetve félédes és édes fehérborokat, valamint száraz vörösborokat és rozékat rangsoroltak a bírálók.
Különösen a vörös- és a desszertborok nyerték el az idei versenyen a döntnökök tetszését. A középkategória csoportonkénti győztesei az adott évben jogosultak viselni „Az MTA Bora 2015” címet, később ez a megnevezés az évszám megjelölésével tovább használható. A felső kategória csoportonkénti döntőbe jutott és 90 pont feletti eredményt elérő borai „Az MTA Bora 2015 Borverseny aranyérmes bora” elismerést kapják. A legtöbb pontszámot gyűjtött borok ugyancsak az „MTA Bora 2015” címet viselhetik emellett egy esztendőn át.
Felső kategóriában a vörös borok közül a villányi borvidékről származó Mayer Kopár Cuvée 2011 nyerte el leginkább a bírák tetszését, emellett még négy bor lett aranyérmes: a Mesterünk Szekszárdi Cabernet Franc Merlot Cuvée 2012 (Eszterbauer borászat), a Cabernet Franc 2007 és Szekszárdi Cabernet Sauvignon Reserve 2009 (mindkettő Takler Borbirtok terméke), valamint Merengő – Egri bikavér superior 2011 (St. Andrea Szőlőbirtok).
A fehérborok közül a felső kategória nyertese lett a 2013-as évjáratú Szent György-hegyi hárslevelű (Nyári Pince, badacsonyi borvidék), emellett aranyérmes lett a Chardonnay Válogatás 2013 (Pannonhalmi Apátsági Pincészet.)
A desszertborok kategóriájának győztese a Patrícius Tokaji 6 puttonyos Aszú 2006 (Patrícius Borház), aranyérmesek még a Birsalmás 6 puttonyos aszú 2007 (Royal Tokaji Borászati Zrt.) és az Intuition No.1 2007 (Holdvölgy).
A középkategóriás száraz/félszáraz fehérborok első három helyezettje a Csopaki Olaszrizling 2012 (Petrányi Pince, Balatonfüredi-Csopaki borvidék), a Sárgamuskotály 2013 (Royal Tokaji Borászati Zrt.), valamint a Chardonnay 2012 (Szőllősi Pincészet, Neszmélyi Borvidék).
A félédes/édes borok közül a Zsófia Cuvée 2012 (Pelle Pincészet, Tokaji Borvidék) „Az MTA Bora 2015” cím nyertese. A második helyezett a Tokaji Furmint késői szüret 2013 (Pannon Tokaji Pincészet), a harmadik helyre a Royal Cuvée-t (Royal Tokaji Borászati Zrt.) sorolták a borbírák.
A középkategóriás vörösborok közül a 2012-es évjáratú Szekszárdi Merlot (Takler Borbirtok) nyerte el az ítészek tetszését, a második helyezett a Szekszárdi Merlot 125A 2012 (Tüske Pincészet), a harmadik pedig a GB Egri Bikavér Classicus 2012 (Gróf Buttler Borászati Zrt.)
Rozé kategóriában a Szöllősi Rosét (Szöllősi Pincészet, Duna borrégió) ítélte a legjobbnak a zsűri. A második és harmadik helyezett a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2014-es évjáratú két bora, a Gál Zweigelt Rosé és a Gál Kékfrankos Rosé. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét
Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét –…
Tovább olvasom >Kitűnően szerepeltek a 2024-es évjáratú borok a XXI. Synvino Borversenyen
Összesen 400 nevezés érkezett az ország 18 borvidékéről a Syngenta…
Tovább olvasom >Világot átívelő borászati összefogás – bemutatjuk a The Global AVA nemzetközi szervezetet
A kaliforniai Livermore-völgyi Borászati Közösség 2025. február 26-án bejelentette a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden vármegyében elérhető a készpénzfelvétel a PENNY-be
Országszerte, akár a legkisebb településeken is bárki számára elérhető a…
Tovább olvasom >NKFH: burgonyacsipszet hívtak vissza a forgalomból idegen anyagok miatt
A forgalmazó visszahívta a forgalomból az Alnatura burgonyacsipszet, mert a…
Tovább olvasom >Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >