Herczegh Anita: az összetartozás kovásza mindennél erősebb
A magyar gazdák megmutatták, hogy az összetartozás kovásza mindennél erősebb – hangsúlyozta a köztársasági elnök felesége a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei adományozó ünnepségén csütörtökön a Fejér megyei Martonvásáron.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az esemény díszvendége és fővédnöke (b4) és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes (b6) a Fejér megyei Martonvásáron 2021. november 4-én. MTI/Bruzák Noémi
A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által szervezett jótékonysági megmozdulással kapcsolatban Herczegh Anita kifejtette: a szervezők „mélyen élő tudást hoznak felszínre”, miszerint egymás testvérei vagyunk, és ennek megfelelően cselekednek egy évtizede, amikor részt vállalnak az adományozási programban kenyeret, lisztet adva azoknak, akinek arra igazán szükségük van.
Herczegh Anita rámutatott, hogy közös céljuk a felajánlóknak az árvaságra, mélyszegénységbe jutott gyerekek éhségének csillapítása. Hozzátette: a világjárvány közepette, amikor „a kilátástalanság egyre több helyre bekopogtatott”, mindvégig kitartottak, összefogással még többet adtak.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy a nemzetpolitika, amely 2010 óta jellemzi a magyar kormány politikáját, az összetartozás megerősítését szolgálja. Mint mondta, ezen időszakban számtalan kezdeményezés indult el, és ma már egységes magyar nemzetről beszélhetünk, amit jól jellemez a Magyarok Kenyere Program is.
Az államtitkár jelezte, hogy a program kezdete óta 10 tonnáról több mint 110 tonnára nőtt az adományok mennyisége, az adományozó gazdák száma ezzel párhuzamosan emelkedett, ma már több mint nyolcezren vannak, a felajánlók fele határon túli magyar gazdálkodó.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke megemlítette, hogy a nemzeti újrakezdés évében szemük előtt lebegett az, hogy +mindenkinek jusson bőven illatos, fehér, ropogósra sütött” kenyér, amihez a határon inneni és határon túli magyar gazdák jelentősen hozzájárultak.
Úgy vélte, az a szövetség, amelyben gazda a rászorulónak, magyar a magyarnak válik fontos szövetségesévé, „hálójával átszövi a Kárpát-medencét” és egyre stabilabb bástyája a nemzeti összetartozásnak, a magyarság megmaradásának.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke szerint nemzetükért felelősen gondolkodó emberek önzetlen adományait adják át. Megjegyezte, hogy a Magyarok Kenyere Program kiállta az idők próbáját, a magyar gazdák lelkéből fakadt a program, közös elhatározásuk révén tart ott, ahová ma eljutott.
Hangsúlyozta, hogy a nemzetépítés egyik pillére lett a program, amely nem csak kenyeret, ajándékot és támogatást ad, a lelket és hitet is erősíti az emberekben.
Az egyik kiemelt adományozott, Böjte Csaba atya örömét fejezte ki, hogy a sokmillió búzaszemet nem üzleteken keresztül értékesítették, hanem „a szeretet barázdáiba vetették bele”, amelyekből sok érték nő ki: remény, bizalom, holnapba vetett hit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Új megközelítés kell a bogyós gyümölcsök termesztésében
Bár az éghajlatváltozás komoly hatással van a bogyós gyümölcsök hazai…
Tovább olvasom >Befejeződött az aratás Békés vármegyében
Befejeződött az aratás Békésben, a termésátlagok jóval elmaradnak az előző…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >