Helytállni New Yorkban, XVI.

Oláh Roland, aki a Café Ertét vitte séfként itthon a legeslegjobbak közé, 2009 júliusától Amerikában próbál szerencsét. Élményeiről folyamatosan beszámol lapunknak.

Magány – sajnos ezt érzem folyamatosan, mert a helyzet csak nem akar változni. Sokat dolgozom, és egyedül vagyok. Szerencsére otthon minden rendben van, ez nagyon sok erőt ad. Jót tett nekünk, hogy belevágtunk a nagy kalandba. Összerázódtunk nagyon, és ez a legfontosabb. Bogikámért teljesen megőrülök! Szeptembertől kezdi az ovi utolsó évét, utána már iskola-előkészítőbe fog járni. Judittal megint hozzányúltunk az otthoni tartalékhoz, mert már nem bírjuk autó nélkül.

Sikerült megvennünk egy szép terepjárót banki segítséggel. Haladunk előre lépésről lépésre.

Az étteremben nem változik semmi. A maitre-ekkel jóban vagyok, sokszor ők segítenek át a holtponton. Pedig Daniel figyelmeztetett előre. Valami nem stimmelhet ott, ahol a családbolond tulajdonos nálam öt évvel idősebb unokaöccse a séfhelyettes, csak éppen nem akarnak belőle konyhafőnököt csinálni. Az üzlet szokás szerint csak hétvégén dübörög, de akkor nagyon.

Szépen, csendesen telnek a hetek, hónapok, és közben azért jó dolgok is történnek: meghívtak a Hoventára. A Trade magazin standján kell majd főznöm és a legjobb az egészben, hogy Daniel barátom is velem jön.

Bejelentem Jacquesnak, és nem lepődök meg, hogy nem tetszik neki, de azért igent mond rá. Ő egyáltalán nem megy szabadságra soha. Kérdezik is a srácok, nem félek-e attól, hogy mire visszajövök, felvesz valakit a helyemre? Úgy vagyok ezzel, ha talál még egy ilyen bolondot, mint én, aki ennyit dolgozik bármiféle támogatás nélkül, akkor vegye fel.

Régebben alkalmazott itt konzultáns séfet, aki Alain Ducasse-nál dolgozott. Egy ilyen séf csak pénteken és szombaton jön levezényelni a vacsorát, figyel a minőségre, és 400-500 dollárt keres naponta. Stephan azt mondja, abban az időben tényleg jó volt a konyha, de ez az ember is feladta a harcot, és elment.

Indulunk Budapestre, már vasárnap, hogy hétfőn az okmányirodában tudjak kezdeni; lejárt az útlevelem.

A reptéren vár a család, én meg úgy viselkedek, mintha a kéthetes nyaralásból jöttem volna haza. Nincs idő sok mindenre; elvisznek a szállásunkra, ahol az előkészületeket is végezzük a La Fiesta Party szerviz konyhájára. Berendezkedünk, és azonnal átöltözünk, mert másnap reggelre kész kell lennem 70 adag négyfajta hideg és 40 adag egyfajta meleg étellel. Első meglepetés: az árunak még a fele sincs itt, de abban sem minden stimmel. Hajnali 3-ig nyomjuk, „átállásról” szó sem lehet: 5-kor már kelünk is, hogy meglegyünk. Kész vagyunk, megnyugvás! Berámolunk a kocsiba és irány a Hoventa, mert kezdődik az első felvonás.

A négyfajta előétel nem változik, a négy nap alatt csak a meleg ételeket cseréljük minden nap. Az ételeim jól sikerülnek, és a visszajelzések is pozitívak. Az első három nap csak 3 órákat alszunk, de hát nem nyaralni jöttünk! Hogy minden rendben megy, abban óriási szerepe van Papp Lajosnak és csapatának is.

Remek érzés, hogy rengeteg szakács barátom meglátogat a standon. Az is komoly, amikor meglátom magam az óriási plakátokon! Mivel csak ketten vagyunk Daniellel, és sok az előkészület, úgy szervezem, hogy a családommal is itt találkozhassak. Mindenkit ide szervezek.

Az utolsó este Bíró Lajos hihetetlen degusztációs menüvel lát vendégül minket, Takács Lajos pedig a séfasztalánál, a „raktárban”. Szombaton még családlátogatás, vasárnap Prágán keresztül haza. Gyors volt, de annál tartalmasabb a magyarországi kaland!