Helyitermék-raktár létesül a baranyai Cserdiben
Helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist létesít Cserdiben 250 millió forintos európai uniós forrásból az önkormányzat – hangzott el a túlnyomó többségében cigány lakosságú baranyai községben tartott pénteki projektnyitón.
A község egyedülálló terméke, a cigánylecsó zöldség-alapanyagainak tárolásához is használják majd a mintegy 400 négyzetméter alapterületű létesítményt – mondta Bogdán László (független) polgármester.
Ismertetése szerint budapesti éttermeket fognak kiszolgálni zöldségekkel innen, a hűtőház a község 50-60 kilométeres körzetében egyedülálló lesz, és hat embernek ad majd munkát.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének fideszes elnöke úgy fogalmazott: könnyű volt megítélni a projekt megvalósításához szükséges pénzt, ugyanis az ötlet jó, a pályázat pedig valóságalapú. A Baranya 4-es választókerület fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta azt is, hogy a Cserdiben készülő termékek prémium minőségűek.
Bogdán László polgármester az MTI kérdésére elmondta: a tervek szerint még ebben az évben elkészül az új logisztikai központ. A település önkormányzata több mint 1,1 hektár területen termel számtalan paprika- és paradicsomfajtát, és korábban gondot okozott a tárolásuk, indokolta a beruházás szükségességét a településvezető. Évente mintegy 130 ezer kilogramm zöldséget termelnek, harminc étteremmel vannak kapcsolatban – fűzte hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
250 munkahelyet teremt a Lidl andalúziai logisztikai bázisán
A Lidl Spanyolország bejelentette, hogy új logisztikai központot nyit Granadában,…
Tovább olvasom >Helyi termékek vendingautomatából – A nap képe
Maga az ötlet nem új, számos, erre a koncepcióra épülő…
Tovább olvasom >Megnyílt az új pécsi vásárcsarnok
Megnyitotta kapuit a vásárlók előtt a 3,8 milliárd forintból épült…
Tovább olvasom >További cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >