Helyi Termék és Védjegyház nyílt Zalaegerszegen
Helyi Termék és Védjegyház nyílt hétfőn Zalaegerszegen; a kereskedelmi egységben meg lehet ismerni a Zalában bejegyezett helyi védjegyes termékeket, valamint ezek környezetei előnyeit.
Göcsejben minden olyan termék megtalálható, amelyre a mindennapi étkezésben szükség van – fogalmazott Búza Beáta, a program szervezője. Az ismeretterjesztő projekt keretében azt kívánják tudatosítani, hogy az élelmiszerfogyasztás is lehet környezettudatos magatartás. Lényegesen kisebb a szállítással, vegyszerezéssel, csomagolással járó környezetterhelés, ha a vásárlók olyan élelmiszereket választanak, amelyeket nem kell 50 kilométernél távolabbról szállítani – hangsúlyozta a szervező.
A három hétig nyitva tartó védjegyházba betérők ingyenesen megtanulhatják, hogyan lehet „környezettudatosabb” fogyasztóvá válni. A tudásért és az információkért nem kérnek pénzt, de azt szeretnék elérni, hogy a védjegyházba betérők megtanulják, hogy a különleges gasztronómiai élményt nyújtó helyi termék fogyasztásával egyben környezettudatos magtartást is tanúsítanak.
Az egészséges, helyi élelmiszer kevésbé terheli a környezetet, a zalai vállalkozóknak pedig jó, ha biztos piacra számíthatnak a megyében – emelte ki Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere, megjegyezve, hogy Zalaegerszeg a Göcsej fővárosa.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >