Helyi megoldásokra összpontosít a Nestlé Waters
A Nestlé Waters szintet lép a fenntartható vízkezelésben: igyekszik helyi megoldásokat keresni és támogatni. A vállalat által tervezett intézkedések a Nestlé Waters 48 telephelye körüli területek ökoszisztémájának regenerációját célozzák. Remények szerint a 2025-ig tett erőfeszítések elősegítik, hogy a természetben több víz maradjon, mint amennyit a cég tevékenysége révén felhasznál.
Az új kezdeményezés a vállalat 2017. évi azon vállalására épül, mely szerint 2025-ig az AWS-sel (Alliance for Water Stewardship) minősítteti valamennyi Waters telephelyét.
A Nestlé 120 millió svájci frank értékben több mint 100 projektet indít annak érdekében, hogy 2025-ig 48 telephelyén meggyorsítsa a vízkörforgás helyreállását. Az egyes projekteket a helyi lokációkra, azok igényeire és problémáira szabja majd oly módon, hogy tágabb – a cég saját működésén túlmenő – összefüggéseket is figyelembe vesz. Mindeközben együttműködik helyi vízfelhasználókkal, közösségekkel, partnerekkel és globális szakértőkkel.
Kapcsolódó cikkeink
Bódis László: Magyarország a startup ökoszisztéma fejlesztésében a tudásra és kreativitásra építhet
Magyarország kis, nyitott, korlátozott természeti erőforrásokkal rendelkező országként a tudásra,…
Tovább olvasom >Egyhangú támogatást kapott a 2027 utáni gazdaközpontú agrárpolitika
Az EU-tagállamok agrárminiszterei tanácsi következtetéseket fogadtak el a 2027 utáni…
Tovább olvasom >AM: a méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán
A méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, mézet lehet importálni, beporzást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >