Helyi kincsek: portájukon fogadták a látogatókat a termelők
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága agroturisztikai nyílt napot szervezett a Derecskei térségében. Hét porta és húsz kistermelő összefogásával jött létre a Helyi Kincsek Napja.

(Fotó: Pixabay)
Október 19-én vasárnap a termelők, manufaktúrák egész nap, előzetes bejelentkezés nélkül díjmentesen fogadták a több mint 1500 látogatót, akik betekinthettek a gazdaságok mindennapi munkájába, élelmiszerelőállítási folyamataiba.
Minden portán más téma várta a vendégeket
Volt, ahol a hagyományos tanyasi élet, a sajtkészítés, vagy éppen a párlatkészítés, a torma, a méhészet, a kemencében sült kovászos kenyérkészítés, a gyógynövények világa, és volt, ahol az extrudált termékek gyártása volt a fókuszban. A vendégek élményprogramokon keresztül kapcsolódhattak a témákhoz, minden korosztály találhatott kincset érő élményeket. A gyerekek körében népszerűek voltak az állatsimogatók, a háziállatok etetése, emellett viaszgyertyát készíthettek, gyógynövénnyel textilt festettek, csigát csinálnak. A gyerekek fontos tudással is gazdagodhattak, tanulhattak a méhek titkos életéről, vagy épp a tönkölybúza jótékony hatásairól. Természetesen a gasztronómiai élmények is fontos szerepet kaptak, mindenféle földi jót lehetett kóstolni, vásárolni, és volt, aki a vasárnapi ebédet is ott fogyasztotta el. A NAK munkatársai a program összeállítása, népszerűsítése és a porták szakmai támogatása során végig szem előtt tartották a célt: a vidéki élet értékeit, a közösségek erejét, a helyi termelők értékteremtő munkáját közelebb hozni a fogyasztókhoz, erősíteni a kistermelői termékek iránti bizalmat, helyzetbe hozni a rövid ellátási láncokat. A szervezők a kísérleti program tapasztalatait értékelik mind a látogatói mind a termelői oldaláról és megvizsgálják a program kiterjesztésének lehetőségét, aminek eredményeként a vármegye turisztikai kínálata között megjelenhet az agroturizmus is. Az így kialakított élményporták hálózata, az agroturisztikai fejlesztések a kisgazdaságok megerősödésének mozgatórugója lehet a térségben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A venyige megsemmisítésének szerepe a szőlő aranyszínű sárgaság elleni védekezésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsóbb lett a belföldi, drágább lett az import fejes saláta az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

