Heineken vegyesvállalat építi meg Dubaj első kereskedelmi sörfőzdéjét
Egy a Heineken által létrehozott joint venture tervezi felépíteni az Öböl első nagy kereskedelmi sörfőzdéjét a bárjaival és éttermeivel évente turisták millióit vonzó Dubajban.
A Heineken és a dubai állami kötődésű Maritime Mercantile International közös vállalata, a Sirocco közlése szerint az újonnan épített sörfőzdében népszerű sörmárkákat fog gyártani Dubajban, ahol egy ideje már engedélyezett az alkoholfogyasztás.
Az építkezés még 2025 vége előtt megkezdődik és a sörgyár várhatóan 2027 végén kezdi meg működését – jelentette be a vállalat, hozzátéve, hogy már rendelkezik az ehhez szükséges valamennyi engedéllyel.
Az Egyesült Arab Emírségeket alkotó hét emírség közül Dubaj a legnépesebb. Szállodái, strandjai és látványosságai, mint például a világ legmagasabb tornya, a Burdzs Kalifa, tavaly mintegy 17 millió embert vonzottak, sokakat Európából, Oroszországból és Indiából.
Az elmúlt években enyhültek az országban az alkoholvásárlásra vonatkozó korlátozások. A főváros és egyben a legnagyobb emírség, Abu Dhabi szintén enyhített a szabályozáson, és legalább egy bárban már kapható helyben főzött sör.
Reuters
Kapcsolódó cikkeink
A Heineken® az UEFA Bajnokok Ligája döntőjére összesen 50 nyertest sorsol ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szurkolóknak több barátjuk van: a Heineken új kampányt indít
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szerelmem a trade marketing – A következő évek logikája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

