HEINEKEN: legyen zöldebb a sörözés
Ismét fiatalok ötleteit megvalósítva csökkentené tovább széndioxid kibocsátását a HEINEKEN Hungária. A sörgyár a Dobd a C-t! néven meghirdetett versenyre fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket arra, hogyan legyen környezetbarátabb a sörözés. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések hatására a HEINEKEN Vietnámban újrahasznosította söröskupakjait, és hidat épített azokból, hogy óvja a környezetet és segítse a helyi infrastruktúrát.
Kreatív látásmódot, eredeti ötleteket vár a HEINEKEN Hungária, hogy tovább csökkenthesse szén-dioxid kibocsátását, a legjobb gondolatokat pedig meg is valósítja. A verseny olyan ötletes megoldásokat keres, amelyekkel mérséklődik a vízfelhasználás, akár a sörgyártás során, akár a sörkészítéshez köthető mezőgazdasági folyamatok során. De arra is várnak ötleteket, hogy miként csökkenthető a sörök hűtése, szállítása, értékesítése során kibocsátott CO2 mértéke.
A versenyre két-három fős hallgatói csapatokat várnak, akik legkorábban a 2018-2019-as tanévben fejezik be felsőfokú tanulmányaikat. A pályázatokat 2019. március 4. 12:00 órától 2019. április 19. napján 24:00 óráig lehet beküldeni a http://www.heinekenhungaria.hu/dropthec weboldalon keresztül. A főnyeremény ötszázezer forintos pénzjutalom.
„A HEINEKEN világszerte elkötelezett a tisztább, energiatakarékosabb működés mellett, kevesen tudják, hogy a Soproni Sörgyárban egy liter sörhöz csupán 3,3 liter vizet használunk, ami jelentős csökkenés a 2013-as kiinduló állapothoz képest. A versenyzőktől idén is azt várjuk, hogy legyenek kreatívak és merjenek nagyot gondolni, hozzanak olyan ötleteket, ami nekünk a HEINEKENnél, még eszünkbe sem jutott” – mondta Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária emberi erőforrások és vállalati kapcsolatok igazgatója.
A tavalyi verseny győztesei, Szabó Blanka és Szabó Dániel, a 360o-os megközelítésükkel nyertek, melyben az ellátási lánc teljes hosszán, az alapanyagtól a szállítmányozásig megvizsgálták a HEINEKEN Hungária folyamatait. Pályázatukban olyan javaslatokat hoztak, mint például a faraklap helyett papírraklap használata, amely már csak súlyából fakadóan kisebb terhet jelent a környezetnek az előállítás és szállítás során.
„A HEINEKEN Hungária mindennapi működéséhez hozzátartozik a fenntartható gondolkodás, nem titok, hogy ez éves üzleti stratégiánknak is egyik alappillére. Ezért is szeretnénk megvalósítani a Dobd a C-t! verseny legjobbjait, hogy közösen tehessünk a zöldebb jövőért!” – tette hozzá Pálfalvi Márta.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >