Hegyközségek: megalapozott döntés volt az import borok zárolása
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) megalapozott döntést hozott, amikor elrendelte egyes import borok zárolását – közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel.
A közlemény emlékeztet: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton a köztelevízió M1 aktuális csatornáján jelentette be, hogy 50 ezer hektoliter olasz bor zárolását rendelte el, miután az Olaszországban felderített jövedéki visszaélésekben érintettnek bizonyult három Magyarországra is szállító exportőr.
A HNT korábban az olasz sajtóból értesült arról, hogy az olaszországi hatóságok zárolták a Cantine Brusa borászat készleteit és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak ellene. Miután a borászat több magyar importőr beszállítója is, a HNT felkérte az illetékes hatóságokat, hogy a betárolt, vagy már forgalomba hozott tételeket kiemelten ellenőrizzék. Egyúttal felhívta tagjai figyelmét, hogy zárolják készleteiket, a boltok polcairól pedig vonják vissza a már esetlegesen kiszállított tételeket.
A földművelésügyi miniszter által elrendelt zárlatban érintett mintegy 50 ezer hektoliter olasz, a gyanú szerint cukrozott, hamisított bort a magyar fogyasztók védelme érdekében azonnali hatállyal le is vették az üzletek polcairól.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa célja, hogy a belföldi kereskedelemben kizárólag megfelelően ellenőrzött minőségű termékek kerülhessenek a polcokra. Ezért is ösztönzi évek óta a kereskedőket, hogy a magyar termelők borait részesítsék előnyben beszerzéseiknél, azok ugyanis megfelelnek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) ellenőrzési eljárásainak – tartalmazza a közlemény. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy lúd telepen tűnt fel a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
IWSR: Növekszik az alkoholmentes és funkcionális italok iránti kereslet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éjszaka a hipermarketben – „ottalvós” bulit szervez a Carrefour Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodó Nutri-Score: egyre több gyártó lép vissza Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

