Háztartásokba szánt robotséffel rukkolt elő egy brit cég
Az otthoni konyhákba szánt robotséfet fejlesztett ki egy londoni vállalat: a masina az ember mozdulatait ellesve tanulja meg elkészíteni a különböző fogásokat, amelyeket azután minden alkalommal ugyanúgy tud elkészíteni.
A Moley Robotics cég az idei Hannoveri Vásáron, a világ legnagyobb gépipari és elektrotechnikai seregszemléjén mutatta be a szerkezet prototípusát.
A németországi vásáron Tim Anderson, a BBC Masterchef (Mesterszakács) című valóságshowjának 2011-es győztese tanította a robotséfet ráklevest készíteni.
„Megkéred valamire, legyen az némi előkészület, vagy egy teljes fogás elkészítése az elejétől a végéig, és a gép megcsinálja. És minden egyes alkalommal ugyanúgy fogja megcsinálni” – mondta Anderson a BBC News-nak.
A robotséf parancsokká alakítja át az eltanult mozdulatokat, amelyeket aztán az emberi kéz mozgását idéző, aprólékosan kidolgozott kezeivel hajt végre.
A termék még két évnyire van attól, hogy forgalomba kerüljön, a cég ugyanis beépített hűtőszekrénnyel és mosogatógéppel is el akarja látni, hogy a hozzávalók felaprítása, összedolgozása, megsütése vagy megfőzése után a robotséf még el is mosogassa a koszos edényeket.
A vállalat tízezer fontért (4,1 millió forint) szeretné piacra dobni a robotszakács háztartásokba szánt változatát, amelyhez több ezer recept is tartozna, és a tulajdonosok saját receptjeiket is megoszthatnák egymással az interneten. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Robotséfet telepít a kényelmi üzleteket üzemeltető Re-Up
A magát a jövő kényelmi üzleteként számon tartó Re-Up autonóm…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >