Hazánkba nem jött a fertőzött ausztriai sajtból
Nem szállítottak Magyarországra listeria fertőzött sajtot – közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) szerdán az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó riasztórendszere (RASFF) jelentése alapján.
A MÉiH tájékoztatása szerint sajt fogyasztása következtében kialakuló hazai megbetegedésről, illetve halálesetről nincs tudomásuk.
Az osztrák egészségügyi minisztérium bejelentése szerint tavaly négy osztrák és két német halt meg egy ausztriai sajtüzem listeria baktériummal fertőzött termékeinek fogyasztásától, a sajtokat a stájerországi Prolactal GmbH gyártotta. A fertőzött termékeket kivonták a forgalomból, miután január 23-án a vizsgálatok megállapították, hogy egyértelmű összefüggés van fogyasztásuk és a halálesetek között.
A MÉBiH közleményében emlékeztet arra, hogy Ausztria az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó riasztási rendszerében valamennyi tagállamnak jelezte, Magyarországnak is, hogy egy osztrák gyártmányú kvargli sajtban Listeria monocytogenes nevű kórokozót mutattak ki. Az osztrák élelmiszerellenőrző hatóság jelentése szerint a terméket Ausztriában, Csehországban, Németországban, Lengyelországban és Szlovákiában hozták forgalomba.
A listeriózis megbetegedést a Listeria monocytogenes nevű baktériummal szennyezett élelmiszer fogyasztása okoz. Egészséges emberekben sokszor semmilyen tünetet nem vált ki a listeria baktériummal szennyezett élelmiszer fogyasztása. Jó ellenálló képességű felnőttek a fertőzést általában tünetmentesen vészelik át, nem betegszenek meg. Legyengült szervezet esetén – csecsemők, várandós nők, idős személyek, valamint gyenge immunrendszerű emberek – nagyobb veszélye van a súlyos tünetekkel járó betegség kialakulásának – közli az MTI Eco.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

