Hazánk lesz a görög vásár díszvendége

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 10. 00:00

Magyarország kapta meg a vendégországi státuszt a 75. Theszaloniki Nemzetközi Vásáron, mely hétvégén kezdődik az észak-görögországi nagyvárosban – közölte az ITD Hungary – Magyar Befektetési és Vállalkozásfejlesztési Ügynökség.

A vásáron Magyarország összesen 26 standon 44 céggel szerepel, a 6-os pavilonban, mintegy 350 négyzetméteres kiállítási területen, valamint mintegy 100 négyzetméteren külső területeken.
Az ITD tájékoztatása szerint a kiállítók között lesznek olyanok, amelyek már meghódították a görög piacot, de olyanok is, amelyeknek ez lesz az első próbálkozásuk. A standokon kínált élelmiszeripari és kézműves termékeket a helyszínen megvásárolhatják a látogatók, és bőséges kóstoló áll rendelkezésre a tradicionális magyar borokból, pálinkákból és különleges élelmiszerekből is.
A társország szerepét ellátó szervezők arra törekednek, hogy a magyar részvétel bepillantást engedjen a két ország közötti kultúrtörténeti kapcsolatokba is. Az athéni magyar nagykövetség a vásárszervező Helexpóval közösen számos gazdasági, kulturális és gasztronómiai programot szervez, többek közt Sebestyén Márta, Papadimitriu Athina és egy debreceni néptánccsoport fellépésével. A programban szerepel fotókiállítás is, valamint filmvetítés Puskás Ferenc életéről.
Több programnak a Makedonia Palace Hotel ad otthont, ezek közé tartozik például a mára már hagyománnyá vált „Magyar Est” vagy a Gerbaud Étterem borvacsorái. A vásár területén működik majd a Magyar Vándorok elnevezésű étterem és a magyarok egyik kedvenc frissítőjeként ismert fröccsöt népszerűsítő Spritzer Bar is.
Az ITD szerint a koncentrált magyar jelenlét kiváló alkalmat nyújt ahhoz, hogy ráirányítsák a térség üzleti köreinek figyelmét a magyarországi befektetési lehetőségekre, beszerzési kínálatra. A vásár kísérőrendezvényeként nagyszabású üzleti fórum lesz.
A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokra erősen hatott a gazdasági világválság. Az idén az első fél évben a KSH adatai szerint azonban már némi optimizmusra adnak okot, hogy a magyar export értéke 164 millió eurót tett ki, ami kevéssel ugyan, de meghaladja a 2009-es értéket, és a görög export is élénkült, az első féléves értéke 39 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 30 millió euróval.
A kétoldalú kereskedelemben Magyarország főbb exporttermékei közé tartozik a mobiltelefon, a televízió, a szarvasmarha, búza, személygépkocsi, míg Görögország citrusféléket, alumíniumot, gyógyszereket, rizst, tartósított gyümölcsöket szállít cserébe.
A korábbi befektetők közül Magyarországon megőrizte vezető pozícióját a Coca Cola Hellenic Bottling Company, amely a márka forgalmazásáért felelős – írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet Online.

Kapcsolódó cikkeink