Hazánk a Heineken egyik innovációs központja

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 15. 09:36

A Heineken bebizonyította, hogy egy olyan tradicionális kategória, mint a sör is számos innovációs lehetőséget rejt. Ráadásul a hagyományos ízlésűnek tartott sörfogyasztók egy része nyitott az újdonságokra, sőt új fogyasztókat is meg lehet nyerni. Ehhez „csak” az kell, hogy a vállalat minden dolgozója magáénak érezze az újítás, a folyamatos fejlesztés ügyét – vallja Joris Huijsmans, a Heineken vezérigazgatója.

heineken

Tíz éve a sör még egy viszonylag stabil és fejlesztési szempontból kissé unalmasnak tartott kategória volt, ahol a félliteres üveg és doboz mellett még a csapolt változat rúgott labdába. Mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Egyrészt az elhúzódó válság miatt egyre több olcsó és ismeretlen, gyakran importmárka jelent meg a boltok polcain, ami értékben erodálta a piacot. Másfelől a márkák is az árengedmények, akciózás, promóciók spiráljába kerültek.

– Pedig a sörkategóriát az élvezet, élmény, izgalom fogalmai köré kell építeni. Igazi márkaépítéssel, karakteres arculattal, hiteles üzenettel lehet a fogyasztók szívébe, elméjébe és szájába kerülni. Ezt igazolja a Heineken és Magyarország legkedveltebb söre, a Soproni sikere is – hangsúlyozza Joris Huijsmans.

Külföldön már az is széles körben elfogadott, hogy a sör egy természetes, egészséges, hűsítő szomjoltó, amely kalóriában is szegényebb, mint általában a szénsavas üdítőitalok, ezért sok sportoló fogyasztja a versenyek után. Idén hazánkban is felkerült a HEINEKEN termékeinek csomagolására a tápanyagérték-táblázat, így a fogyasztók azonnal meggyőződhetnek az energiatartalomról és egyre inkább megdől a kategóriát övező „folyékony kenyér és sörhas” fémjelezte előítélet-legenda. Egyre inkább a természetes alapanyagok és klasszikus technológiák nyújtotta előnyök kerülnek a fogyasztók látókörébe.

Soproni ízbajnokok

A HEINEKEN tapasztalata szerint a magyarok imádják a sört, ugyanakkor vonzódnak a természetes, édesebb ízek iránt is, ezért a Soproni sörfőző mesterei valódi gyümölcslével ízesített Soproni Radler sorozattal rukkoltak elő. A Meggy, Körte, Kajszi és Grapefruit után a Citrom is megérkezett, amely alacsony alkoholtartalma és természetessége miatt igazi frissítő az új ízek kedvelőinek. Akik munkaidőben is szeretnének sörözni, vagy vezetnek, vagy más okból keresnek alkoholmentes szomjoltót, akkor a Soproni Szűz mellett már a speciális malátakeverék felhasználásával és új sörfőzési technológiával készült, kiegyensúlyozottan keserédes Soproni Maxxot is választhatják. Az alkoholmentes Soproni Radlerek sorából pedig a Citrom és Grapefruit mellett az izgalmas Lime&Mint (zöld citrom és menta) ízek közül válogathatnak.

– Magyarország a fesztiválok paradicsoma, ezeken aktívan részt veszünk, mert jó alkalmat kínálnak a fiatalok, hölgyek, új fogyasztói csoportok elérésére, a Radler típusú sörök megkóstolására, megkedvelésére, a buli, jókedv, társaság érzés kapcsolására – magyarázza a termékvonal kiterjesztésében rejlő lehetőségeket a HEINEKEN első embere.

A fesztiválokhoz, koncertekhez kapcsolódóan egy másik célcsoportnak is kedveskedtek. Az idén 25 éves Tankcsapda jubileumot egy igazi rocker sörrel, egy testes, komlóban dús, magasabb alkoholtartalmú és feketébe öltöztetett Soproni dobozos változattal ünnepelték meg.

Sokan azt vallják, hogy a legfinomabb a csapolt sör. De a csapolt sört eddig nehéz volt hazavinni, az otthonokban is élvezni, de a Soproni erre is talált megoldást. Az Új Soproni Frissen Csapolt a kedvelt és jellegzetesen tiszta és hűsítő csapolt ízvilágot biztosítja. Az elkészült palackokat rögtön papírba csomagolják, majd folyamatos hűtés mellett szállítják, egyelőre a Tesco kiemelt üzleteinek hűtőpultjaiba.

– Az újdonságokkal kapcsolatos tapasztalatokat a környező országokba exportáljuk is. Rendszeresen érkeznek kollégák külföldről, hogy tanuljanak a magyar munkatársaktól. HEINEKEN-körökben ugyanis igazi úttörőnek számít a magyar csapat – emeli ki az újítások nemzetközi jelentőségét a vezérigazgató.

Heineken-kiszerelések

Az utánozhatatlan Heineken-íz, a nemzetköziség, a világpolgárság lendülete tükröződik az eladási volumene alapján Európa első számú sörmárkájában, a Heinekenben. A csomagolási egységek változatossága biztosítja, hogy minden fogyasztó megtalálja a fogyasztási alkalomnak megfelelő Heineken-kiszerelést. A lojális törzsvásárlók hazavihetik a boltok polcairól a megszokott félliteres palackot vagy dobozt, de nagyobb mennyiséget is könnyűszerrel megvásárolhatnak a 24-es gyűjtőrekesz vagy a 4-es promóciós dobozos multipack segítségével. Az egységárat figyelőknek sem kell lemondani kedvenc sörükről, hiszen 400 és 330 milliliteres palackban és 0,33 literes dobozban is elérhető a Heineken sör. Könnyű kosárba rakni a 4×400 ml, 6×25 cl és 12×25 cl palack multipackokat, ugyanúgy, mint a 6×330 ml doboz multipackot.

– A nagyvárosokban már megszokták és megkedvelték vásárlóink az összecsomagolásokat. Tovább dolgozunk azon, hogy ezután már a legkisebb helyen se bontsák meg a zsugorfóliát, ne szakítsák szét az egységcsomagolást, hiszen ez a kereskedelmi partnereink érdeke is – mutat rá az edukációs feladatokra Joris Huijsmans.

Vállalások jelenben és jövőben

A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. számára kiemelkedően fontos a neki otthont adó városok közössége, ezért 2008 óta minden évben támogat két-két, értékes civil kezdeményezést Sopronban és Martfűn. Idén pedig három város, Sopron, Debrecen és Miskolc egyetemét támogatta a Volt, Campus és EFOTT fesztiválok bevételének egy részével a vállalat.

Ahogy nemzetközi szinten a HEINEKEN a Bajnokok Ligája egyik fő támogatója, úgy itthon is elkötelezett a sport iránt. A magyar vízilabda-válogatott mellett támogatják a soproni kosarasokat is.

Legfrissebb kezdeményezésüket, bár rejtett kockázatokat, mégis nagyon jól fogadta a magyar lakosság. Idén kezdték el ugyanis és jövőre is folytatják a „Soproni Jóleső Segítség” országos programot, amelyben első lépésként az Ökumenikus Segélyszervezetnek 100 millió forintot adtak át, hogy szakmai tanácsadással, képzésekkel segítsék a munka világába be- és visszajutásért küzdőket.

A márkák, termékek, ízek, kiszerelések folyamatos innovációja mellett tehát a társadalmi felelősségvállalásban is az új utakat keresik, nem elégednek meg a hagyományos, kitaposott ösvényekkel, bár nagyra tartják a tradíciót.

– Nincs olyan nap, hogy az innováció, fejlesztés, újítás ne kerülne terítékre akár a központi irodákban vagy a termelésben, logisztikában. Az egész szervezetet áthatja ez a kreatív, újító szellem, a tenni, jobbítani akarás, ami előre viszi a vállalatot, megkülönböztet a versenytársaktól, fitten tart minket az élen. Mindezek alapján nem meglepő, hogy számos meglepetéssel készülünk a követező évre is partnereink és fogyasztóink számára, mert a magyar csapat továbbra is az innováció éllovasa lesz a HEINEKEN Csoportban – összegzi a jövőre vonatkozó előrejelzését Joris Huijsmans. (x)

Kapcsolódó cikkeink