Hatvanöt program várja az idei Szekszárdi Szüreti Napok látogatóit
Hatvanöt program – köztük népzenei, könnyűzenei koncertek, kiállítások, több száz fellépő és csaknem negyven borászat, pálinkaház – várja a közönséget az idei Szekszárdi Szüreti Napokon, amelyet szeptember 13. és 16. között rendeznek a tolnai megyeszékhelyen.
A szervező Szekszárdi Közművelődési Kft. az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint a borudvarban harminchat pincészet és két pálinkaház vonultatja fel termékeit, az ételek utcájában öt szekszárdi étterem, rajtuk kívül más helyszínen további tíz vásári konyha lesz jelen. A kézműves vásár keretében több mint százötven vásáros kínál majd a fesztivál résztvevőinek élelmiszert, italokat, füstölt árut, gyümölcsbort, kávét, kézműves csokoládékat, édességeket, lekvárokat, szörpöket, mézeket, sajtokat, gyümölcsöket, illetve chilit. A közönség zenei szórakoztatásáról pénteken a Péterfy Bori & Love Band, szombaton a Halott Pénz, vasárnap pedig az Edda gondoskodik. A fesztiválozók csaknem 40 színpadi produkció részesei is lehetnek, az eseményen több népművészeti és iparművészeti egyesület is képviselteti magát. Az összegzés a szüreti napok különlegességeként említi, hogy szeptember 13-án 19 órától tartják az Életem a tánc, szerelmem Bartina című, Kindl Gábor rendezte dokumentumfilm díszbemutatóját. A programsorozathoz kapcsolódva szeptember 15-én 11 órakor nyílik meg a Digitális Agora II. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálé. Mint ismertették, a képzőművészeti rendezvény ezúttal 137 magyar és 27 külföldi művész digitális és elektrográfiai alkotásait mutatja be: nagyméretű grafikákat, digitális, video- és fényinstallációkat, light-boxokat és más fény-objekteket, valamint videó műveket. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a négynapos program akár 60-70 ezer látogatót is vonz. Az idei fesztivál főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Váratlan páros: Magyar nagymama tanította rétest nyújtani a spanyol sztárséfet
Folytatódott Dani García gasztronómiai kalandozása Magyarországon. A Bibo Budapest étlapjára…
Tovább olvasom >Új éttermi szolgáltatást vezetett be a Munch
Elindult a Munch Club, amely exkluzív éttermi 1+1 Dealekkel és…
Tovább olvasom >Gourmet kaland útközben is: megújult az OMV VIVA nyári gasztrokínálata
A nyár nemcsak a szabadságról és a napsütésről szól, hanem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >