Hatvan éve először csökkenhet a GDP az ázsiai régióban
Hatvan éve az első alkalommal csökkenhet az idén az ázsiai régió bruttó hazai terméke az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) prognózisa szerint.
A bank felülvizsgált Asian Development Outlook (ADO) prognózisa alapján a régió bruttó hazai terméke (GDP) az idén 0,7 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 6,8 százalékkal növekedhet. Az ADB lefelé korrigálta prognózisának előző verziójában az idei évre jelezett 2,2 százalékos növekedést, nagyobb növekedést vár viszont jövőre az abban jelzett 6,2 százaléknál.
A térség bruttó hazai terméke 2021-ben lényegesen elmarad majd a még a vírusjárvány előtt lefektetett prognózisokban jelzetthez képest, vagyis „V” alakú fellendülésre nem lehet számítani, hanem sokkal inkább a helyzet időben elhúzódó, „L” alakú rendeződésére.
A gazdasági visszaesés általános jelenség lesz a térségben, a mintegy 50 nemzetgazdaság háromnegyedét felöleli majd. A kevés kivétel között Kína fogja tudni felmutatni az egyik legjobb eredményt.
Kínában az idén 1,8 százalékos GDP-növekedést vár az ADB, alacsonyabbat az előző prognózisban jelzett 2,3 százaléknál. A jövő évi növekedési előrejelzését viszont 7,7 százalékra emelte 7,3 százalékról.
Indiában nagy visszaesést jelez az idén az ADB legfrissebb prognózisa, 9,0 százalékost, holott az előzőben még 4,0 százalékos növekedést várt. A visszaesés jövőre 8,0 százalékos növekedésbe vált át Indiában. Az előző prognózisban még 6,2 százalékos GDP-növekedést jelzett 2021-re az ADB.
Az inflációs várakozását az ADB 2020-ra 3,2 százalékról 2,9 százalékra csökkentette az egész régióra, a 2021-es 2,3 százalékos előrejelzésén viszont nem változtatott. Az inflációs várakozásai mérséklését a lakossági kereslet csökkenésére, illetve az alacsonyabb olajárakra vezeti vissza az ADB, ami bőven ellentételezni fogja majd a kínálati fennakadások által keltett inflációs nyomást. Kivéve Dél- és Közép-Ázsiában, ahol a járvány miatt bekövetkező kínálati fennakadások, illetve egyes országokban a deviza árfolyamcsökkenése, a korábban jelzettnél magasabb inflációhoz vezetnek majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
GKI elemzés: Távolabb vagyunk az eurózóna tagságtól, mint 10 éve
Magyarország az Európai Unióba való belépésével kötelezettséget vállalt az euró…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024. évi: 11 ezerrel kevesebb cég: a 2024-es cégtrendek számokban
A működő társas vállalkozások száma 11 ezerrel csökkent 2024 végére.…
Tovább olvasom >Folytatódhat jövőre a hitelezés fellendülése?
Akár még a 2021-es rekordévet is túlszárnyalhatja idén a lakossági…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >